× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

„Nekünk hozta Őszanyó” – progrmok az óvodában

|
2024. december 12. | Oktatás

„Nekünk hozta Őszanyó” – ebben az évben ez a mottó alapozta meg az őszi programjainkat óvodánkban. A már megszokott hagyományos tevékenységeink mellett igyekeztünk új élményekkel gazdagítani a gyermekek és a szülők érzelemvilágát.

A szüreti mulatság vidám hangulatát a Bagoly csoport színvonalas műsora biztosította, amelyet Kakuszi Ildikó, Gyurcsik Andrea és Fekete Éva vezetésével mutatták be a gyermekek.

Nagy öröm volt számunkra, amikor tudomást szereztünk arról, hogy egykori ovisunk mesekönyvet írt, amely már a könyvesboltok polcain is megtalálható. Pap Edina kolléganőnk kezdeményezésére felkértük Illés-Süli Rózsa írónőt, hogy óvodánkban is mutassa be A költözés című mesekönyvét. A finom humorral fűszerezett kis történet nagy sikert aratott a gyerekek és a felnőttek körében. Az írónő magával hozta kis meseszereplőit, amelyeket saját maga készített nemezeléssel. Ezt a technikát az Algyői Tájházban sajátította el. A gondosan elkészített miniatűr szobarészletben helyezkedtek el az aprócska meseszereplők, akik a Cickafarkréten laktak. Nyúl Tóbiás, Egér Elemér és Herbert úr főszereplésével ismerhetjük meg költözésük történetét. Az író-olvasó találkozó után lehetőség volt könyvvásárlásra és dedikálásra is.

Montessori óvoda lévén bennünket, pedagógusokat is inspirált a könyv. A mese szereplői ihlették Montessori játszóházunkat, amellyel késő délutánig jót játszottak a gyermekek.

A határon túli együttműködés keretében ezen a délutánon láttuk vendégül a Martonosi kollégákat, akik örömmel kapcsolódtak be a délutánba. Élményekkel gazdagodva indultak haza.

A „Nekünk hozta Őszanyó” programsorozatunk keretében is fő célunk volt az óvoda-család kapcsolatának erősítése. Ez megalapozta a településidentitást, az összetartozás fontosságát.

Ozsváth Lászlóné óvodaigazgató

 

További hírek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Algyő településen önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre a plakáton szereplő témakörben. Az összeírói munkát a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából a Statek Statisztikai Elemző Központ Kft. fényképes igazolvánnyal ellátott kérdezői végzik.

2025. február 06. | Gazdaság Bővebben

Hétvégén izgalmas és lendületes mérkőzésekkel zajlott le az U10-es jégkorong bajnokság, amelyen négy csapat vett részt: az Algyői Olajosok, a Goodwill Pharma, a Hódmezővásárhelyi Pörgős Pengék és a Szarvasi JSE.

2025. február 05. | Sport Bővebben

Értesítjük a Tisztelt lakosságot, hogy a Szegedi Vízmű Zrt. 2025.01.29-én (szerdán) 22:00 -tól 05:00 óráig hálózatöblítési munkát végez.

2025. január 28. | Gazdaság Bővebben

Szegedi Vízmű Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy az ivóvíz minőségének javítását célzó, hálózatöblítéssel járó karbantartási munkákat végeznek az alábbi helyeken:

2025. január 27. | Gazdaság Bővebben

Algyő Nagyközség 123/2024. (VI.27.) határozata szerint eljárás indult a Településrendezési eszközök részleges módosítására annak érdekében, hogy a MOL Nyrt. tervezett napelempark-területe egy telekkel kiegészülhessen.

2025. január 20. | Önkormányzat Bővebben

×