
Konzultációt tartottak a migráció kérdéskörében csütörtökön délelőtt Szegeden. A Csongrád Megyei Kormányhivatal hívta össze a fórumra a megye településeinek vezetőit, melyen – dr. Juhász Tünde kormánymegbízott állítása szerint – 43 önkormányzat képviselője vett részt.

Tájékoztatót tartott a kialakult helyzet kapcsán dr. Lukács János dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, megyei rendőr-főkapitány.
Aki áttekintette az elmúlt évek statisztikáját, melynek részletezését most mellőzzük. A lényeg: drasztikusan nőnek a statisztikai számok 2010 óta mind az illegális határátlépők tekintetében, mind az embercsempészet tekintetében. Majd zárszavában így fogalmazott:
„Polgármester asszonyoknak és uraknak köszönöm az együttműködést, valamint önökön keresztül kérem, tolmácsolják a lakosság felé a tűrőképességük iránti nagyrabecsülésünket. Harmadrészt továbbra is számíthatnak ránk. Negyedsorban: hogyha bárkit, bármilyen sérelem ér, jelezzék minél előbb. Ugyanis az illegális bevándorló 24 óráig van rendőri eljárásban, azt követően más szervhez kerülnek.”

A tájékoztatók sorát dr. Seres József, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának igazgatója folytatta. Az igazgató az illegális migráció, és elsősorban a menekültügy alakulásáról és kihívásairól adott számot. Elmondta, hogy a nagyfai tábort bővítették, és egy új objektumot is kialakítottak az ideiglenes elhelyezés céljából. Ez a kiskunhalasi Gábor Áron Laktanya, ahol egyelőre egy menekültügyi regisztrációs pontot hoztak létre.

A konzultáció célja az volt, hogy a településeket érintő – a témával kapcsolatos – dolgokat felmérjék. Éppen ezért a tájékoztatókat követte az önkormányzatok képviselőinek hozzászólásai. Felszólalt például – többek között – Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, aki kiemelte, hogy úgy tapasztalja, hogy mindenki segít: lakosság, hatóság, civil szervezetek. Majd három pontba szedhetően voltak kérései a továbbiakra nézve is:
- infrastruktúra (az esetleges felhalmozódó szemét eltakarítása, tűzvédelmi intézkedések)
- biztonságérzet erősítése
- a felmerülő mezőgazdasági károk objektív megtérítése

Szatmári Imre tűzoltó ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója reflektált: a tűzvédelem rendben van. Igyekszünk az önkénteseket nagyszámban bevonni, a hivatásos állományt megfelelően megszervezni. Két új tűzoltóság az elmúlt időkben: Ruzsa, Kistelek. Mentőegyesületek is vannak. Nem tudunk kiemelkedő – a katasztrófavédelem beavatkozását igénylő – esetről, sem szemét, sem tűz ügyében.
„A migránsok nem gyújtogatnak.”

Fackelmann István (Ásotthalom): köszönet illeti a mezőőröket és polgárőröket is.
„A migránsok megtalálták az EU leggyengébb láncszemét.” „72ezer bevándorló, nem lenne szükség a hadsereg bevonására?” „Hogyan szavatolják a határzárig a biztonságunkat, a rend fenntartását?”
Nagy erőkkel folytatják a munkát mind a rendőrség (Algyőn és Nagyfán is megerősítve), mind a bevándorlási hivatal.