Magyarcsanádról érkezett, Algyőn otthonra talált

Népes család ünnepli mindig Túri Lászlóné Sütő Ilonát augusztusi születésnapján és névnapján. A Magyarcsanádról Algyőre költözött falubelit az idei jeles évfordulós születésnapon Némethné Vida Zsuzsanna alpolgármester is köszöntötte az önkormányzat nevében.

Virágcsokrok, megszegett szüli napi torta, üdítős üvegek és poharak az asztalon. A Búvár utcai, egykor az olajosoknak szolgálati lakásként épített házsor szinte minden jelenlegi lakója megtudta: egyik kedves szomszédjuk, Ilonka néni augusztus 1-jén ünnepli a születésnapját. Az idei jeles nap, a 90. szülinap csütörtökre esett, a hétköznapot mégis ünneppé varázsolta, hogy – a helyiekkel együtt – a makói és szegedi rokonok is Algyőre zarándokoltak: fölköszöntötték „Keresztet”. Mert hogy így, kedvesen „Keresztnek” szólítják Ilonka nénit azok a rokonai is, akiknek valójában nem is a keresztanyja. A fénykép kedvéért is közrefogták az ünnepeltet: az egyik „igazi” keresztlány, az algyői Katona Lászlóné Edit mellé állt a testvére, a Szegedről érkezett Barthelme Zoltán, mellette a Makóról Algyőre látogató Szőri Józsefné Juli, aki a másik „igazi” keresztlánya a szerényen mosolygó ünnepeltnek. A 90 éves Túri Lászlóné Ilonka néni másik oldalára Barthelme Zoltánné Erzsi került, míg a fénykép jobb szélén az algyői unokahúg, Barthelme Antalné, Ili állt.

– Nekem nem lehetett saját gyerekem. Így aztán a testvérem gyermekeit és azok gyermekeit tekintettem sajátomnak – magyarázza Ilonka néni, miért vállalta a keresztanyaságot az egyik unokahúga, Juli és a másik unokahúg lánya, Edit esetében. Támogatta azonban a többi rokont és rokon gyereket is.

– Nyaralni „Kereszthez” mentünk minden vakációban: a magyarcsanádi házában verődtünk össze, rokon gyerekek. Mi a bátyámmal Algyőről érkeztünk, az unokatestvérek Makóról jöttek. Imádtunk ott lenni! A kotárka, a kukoricagóré volt a kedvenc búvóhelyünk. Kimentünk a „födekre” segíteni. Jártuk a falut, a Maros partot! Mire visszaértünk, „Kereszt” a kedvenc ételeinket főzte – néz vissza örömmel a gyerekkorába Edit.

– Őriztük a libákat, mikor kislány voltam… Aztán a fiamat szerette a sajátjaként „Kereszt”: gombócot, rétest küldött neki csomagban, amikor az iskola miatt kollégiumban lakott – fűzi tovább a családi kötelékeket bemutató történetet a másik keresztlány, Juli.

– Meleg cipókat dugott a dunyha alá, úgy ébresztett – idézi föl az egyik kedves emlékképet Zoli, akinek még most is összefut a nyál a szájában, ha a magyarcsanádi puliszkára, vagy a kemencében sült lángosra, vagy a tökös rétesre gondol.

– Algyőn először akkoriban jártam, amikor Makóról itt talált munkát Ili férje, Tóni és szolgálati lakásba ide költöztek a gyerekekkel: Zoli 8, Edit 7 éves lehetett körülbelül. Tetszett a kőolajosoknak épített szolgálati lakás, az itt kialakuló új faluközpont – idézi föl a hatvanas évek végének idilljét Ilonka néni, majd hozzáteszi: akkoriban nem gondolt arra, hogy egyszer ő is algyői lakos lesz.

Az NKFV, vagyis a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat sok makóit, így a Barthelme családot is Algyőre vonzotta. A családfő, mikor az algyői kőolaj kitermelése elkezdődött, a makói téeszből átlépett a nagyvállalathoz, eleinte traktorosként dolgozott Algyőn is, akkoriban Makóról szerződéses járattal naponta utazgatott. Az ingázásnak az vetett véget, hogy az olajosoktól szolgálati lakást kapott az 1960-as évek végén, a 3,50-es kenyérár idején jó fizetésnek számító havi 1300–1500 forintja mellé.

– A bisztróban pénztárosi állást kaptam. A mostani Szahara nevű hely elődje volt a bisztró, ahova sok olajos járt a közeli barakkokból – mutat Ili a jelenlegi COOP ABC és a mai Tiszavirág utcai házsor irányába, juttatja eszünkbe az e helyén álló munkásszálló képét és hangulatát. Erre Ilonka néni is emlékszik, mert gyakori vendégek voltak a férjével az algyői névnapokon, disznótorokon.

– Keményen dolgoztam én is: fiatal koromban a nagylaki kendergyárban, aztán focilabdákat varrtam. Mikor férjhez mentem, a ház körül sok dolgom lett – magyarázza Ilonka néni, aki olyan ház gazdasszonya lett, ahol ló, csikó, tehén állt az istállóban, ahol anyakoca és malacok röfögtek az ólban, nem beszélve a népes baromfiudvarról… De csendes lett az udvar a férje halála után: 1990 után még négy évig Magyarcsanádon az özvegyek magányos életét élte Ilonka néni. Igaz, rendre látogatták a rokonok. Az egyik ilyen találkozó alkalmával döntött, hogy nővérének három lánya közül az algyői Ili közelébe költözik, mert – ahogy mondja – Ili férje, Tónika és lánya, Editke is hívta. Így vásárolt Iliék lakásához közel, az algyői Búvár utcán egy lakást és lett gyevivé.

Közel két évtizede algyői lakos Ilonka néni. Eleinte besegített Ili és lánya, Edit hétköznapjaiba: például locsolt a kishomoki kertben, elment Edit kisgyerekeiért az oviba. Közben új barátnőkre lelt a faluban, az idősebbeknek szóló faluházbeli programok, vásárok gyakori látogatója volt. Fájós lába miatt egyre ritkábban mozdul ki otthonról Ilonka néni: az étlelt Iliéktől kapja, tartja rendben. Néha kapálgat a kertben, tévét ritkán néz, de a kalendáriumot elolvassa. Népes rokonsága rendre látogatja, de nem csak ez az oka annak, hogy nem érzi magát magányosnak. Ilonka néni szerint az algyőeik barátságosak, befogadták, a 90 éves asszony
azt mondja: ő már igazán algyői.