A faluházban megrendezett kerekasztal beszélgetésen három fő téma került megvitatásra. A mintegy százhúsz érdeklődő kérdéseket tehetett fel a megjelent vendégeknek a közlekedésbiztonsággal, a Borbála Gyógyfürdővel, és a hamarosan megnyíló Levendula Hotel-el kapcsolatban.
Molnár Áron polgármester úr rövid megnyitója után bemutatta a meghívott vendégeket. Vendégek: Stück György – közlekedésbiztonsági szakértő, Ökrös Erika – Gyevitur Kft. ügyvetője, Szűcs Szabolcs – Borbála Gyógyfürdő vezetője, Kovács Andor – Levendula Hotel konyhafőnöke.
Az első téma a sokakat érintő közlekedésbiztonság javítása volt. Stück György bevezetőjében vázolta a főbb tudnivalókat Algyő úthálózatáról. A veszélyesnek ítélt kereszteződések biztonságosabbá tételéhez, a szakember megoldásként gyalogátkelőhelyek építését, a kivilágítás megerősítését, valamint a sötétedés után, a jobb láthatóságot biztosító futófény szalagok és prizmák telepítését javasolta.
Lakosság részéről felmerült a Kosárfonó és a Hóvirág utcák szélesítésére, újraaszfaltozására. Szintén lakossági felvetésre hangzott el válasz a gyalogjárdákkal kapcsoltban. Az önkormányzat évi 30 millió Ft-ot költ járdaépítésre, viszont az elkészült járdák karbantartása, illetve a közlekedést helyenként akadályozó benyúló faágak levágása lakossági szerepvállalás nélkül továbbra is nehézkes. A Prímagáz töltőüzem miatt megnövekedett kamionos forgalmat súlykorlátozással tervezi az önkormányzat visszaszorítani, egyeztetve az üzem vezetőjével.
Polgármester úr tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a buszközlekedés harmonizálásának javítására több mint negyven javaslat érkezett e-mailben, amelyet a hivatal továbbított a Tisza Volán felé, így hamarosan javulást tapasztalhatunk.
A Borbála Gyógyfürdő új öltözőszárnyával kapcsolatos lakossági problémákra reagálva Szűcs Szabolcs fürdővezető elmondta, hogy a problémák a decemberi átadás után jelentkeztek, amelyekre a kivitelező 5 éves garanciát vállalt. Így a kabinok méretének növelésére, és az egyéb felmerült problémákra igyekeznek megoldást találni a fürdő vendégeinek kényelmét szolgálva. Elhangzott, hogy a víznyomás az öltözőkben lévő tusolókban azért olyan alacsony, mert a jelenlegi termálkút nem alkalmas nagyobb víznyomást biztosítani. Az új, mintegy 140 millió Ft-ból készülő termálkút megoldást jelent majd a problémára, amely a jelenleginél 4-5-ször magasabb víznyomást biztosít majd.
Régi igény egy új kültéri medence építése. Polgármester úrtól megtudhattuk, hogy ez újabb 765 millió Ft-os saját erejű beruházást jelentene Algyőnek. Kérdés, hogy egy ilyen nagyságrendű önerős beruházás mennyire szolgálná az algyőiek érdekeit. Az Uniós finanszírozási ciklus most elindult, azonban a fürdőfejlesztésre kiírt pályázatok száma nagyon kevés. Viszont egy kültéri, 33X25 méteres sportmedence építése pályázati forrás bevonásával reális cél lehet a közeljövőben – mondta el Molnár Áron polgármester.
Ökrös Erika örömmel tájékoztatta a megjelenteket, hogy 2014-es év novembere óta használhatja a fürdő a Borbála Gyógyfürdő nevet, a gyógyvízzé minősítés és a gyógyászati részleg beindítása miatt, így a jövőben több eséllyel indulhat bizonyos pályázatokon.
Kovács Andor a Levendula Hotel konyafőnöke elmondta, hogy a 600 adagos konyha 90%-os készültségben áll, főleg a közétkeztetést, a mintamenza programot tekintik fő profiljuknak, de természetesen emellett a kiszállításos ebéd, valamint nagyrendezvények, családi események, esküvők elbonyolítását is vállalni fogják.
Megerősítette, hogy a mintamenza program pozitív egészségbeli változásokat hozhat az algyői gyerekek életben, hiszen jó minőségű alapanyagokból készült ételeket kívánnak a gyermekek elé tenni, sok idényzöldséggel, gyümölccsel, alacsony sótartalommal, szójaadaléktól mentes húskészítményekkel, és biotermékekkel. Ennek népszerűsítésére próbafőzéseket, kóstolásokat rendeznek, amelynek időpontjairól tájékoztatni fogják a lakosságot.
A Levendula Hotel kapcsán Ökrös Erika ügyvezető asszony elmondta, hogy a 60 főt befogadó szálloda marketing feladatai kiemelt fontosságúak. A bevezető kampányban a fő hangsúlyt az eseménymarketingre helyezik. A két szomszédos nagyváros programjaira látogató vendégeknek is szeretnének szállást, és egyéb kiegészítő szolgáltatásokat, algyői programokat kínálni. Cél, hogy mihamarabb be tudjanak kapcsolódni a Dél-Alföld turizmusába.
A jelenlévők egy nagyon jó hangulatú, változatos kérdésekkel tarkított, kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol választ kaphattak feltett kérdéseikre. Molnár Áron polgármester úr azzal zárta az estét, hogy az eseménynek lesz folytatása, legközelebb új témákkal, új meghívott vendégekkel várja az érdeklődőket.
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. a szolgáltatásuk minőségének javítása érdekében hálózati munkákat végeznek, így áramszünet várható Algyőn az alábbi területeken...
Országgyűlési képviselők választása - részvételi adatok
Országgyűlési képviselők választása 2026. algyői adatokkal (képviselőjelölti adatok)
Országgyűlési képviselők választása 2026. algyői adatokkal 2. (listás adatok)
Magyarország Köztársasági Elnöke az országgyűlési képviselők választását 2026. április 12. napjára tűzte ki. Szavazni 2026. április 12. napján (vasárnap) 6.00 órától 19.00 óráig lehet személyesen, a választási értesítőben megjelölt szavazóköri helyiségben, vagy mozgóurnával.