Az Algyőn ökölvívó edzéseket tartó és népszínházat vezető Kátó Sándor munkáját számos díjjal köszönte meg környezete. Az idei augusztus 20-i állami ünnepen a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését vehette át. A sportolót, színművészt, rendezőt, írót, az Algyői Móra Ferenc Népszínház alapítóját és művészeti vezetőjét életének kulcsszavairól és fordulóiról kérdeztük.
– Miért épp az ökölvívás lett Kátó Sándor sportja?
– Mivel anyai és apai ágon több református lelkész és a Duna-csatornánál kényszermunkára ítélt katolikus pap is volt a családban, és tudtam a megtorlásokról, bennem már korán kialakult egy hatalom- és tekintélyellenesség. Annál is inkább, mert apám mint „horthysta katonatiszt” emigrációban élte le az életét: alighogy megszülettem, elment Erdélyből. A fiaként középiskolába csak a sport révén kerülhettem, kiugrási lehetőséget is csak a sport jelentett. Erős testalkatú, 12 éves fiú voltam, röplabdáztam, mikor „fölfedezett” és rábeszélt a bokszolók edzője, hogy váltsak az ökölvívásra.
– Hogyan lett bokszolóból a színész?
– A sikeres ökölvívó pályafutás belépőt és tiszti rangot jelentett a katonasághoz. Egy sikeres nemzetközi mérkőzés után, a repülőtéri váróban megszólított a delegáció vezetője, és azt mondta: „Bravó, te hontalan!” Ezen a mondaton elkezdtem elmélkedni. Mi vár rám, ha nekem, aki már számtalanszor a dobogó legfelső fokán állt és ezért tiszteletére is játszották a román himnuszt, azt mondják, hogy „hontalan”? Miközben tele vannak a romániai börtönök, mi lehet az egyszerű kisemberekkel? Nagyot szólt, mikor a parancsnokomnak bejelentettem, dacból, hogy 117 sikeres mérkőzés után kilépek, mert teológiát akarok tanulni! Erre nemhogy nem szereltek le, hanem elküldtek a hegyi deszanthoz kiképzőtisztnek. Az ott eltöltött másfél év alatt fordult a katonaságon belüli szemlélet: az új hadseregtábornok igyekezett megszabadulni a kisebbségiektől: a zsidóktól, szászoktól és magyaroktól. így aztán 1968-ban Predeálról elengedtek. A Ceauşescu által gerjesztett vallás- és egyházellenes légkörben szó se lehetett teológiai tanulmányokról. Ellenben a bokszhoz, de még a papi hivatáshoz is nagyon hasonlatosnak találtam a színészetet – elsősorban a közösségépítés miatt.
– Mit kapott a „székely” jelzőjétől addigra megfosztott marosvásárhelyi színháztól?
– A népszínházi modellbe nevelkedtem bele Marosvásárhelyen, ahol a társulat – Sztanyiszlavszkij nyomdokain haladva – a puritán színház megtestesítője volt. Az erdélyi közönségnek nem is lehetett volna és nem is illett volna adni mást, mint népszínházat. Azt is megtanultam, hogy főleg a veled született jóérzés és az erre épülő ízlés kérdése, hogy milyen művészeti alkotást valósít meg a színészi közösség. Óriási élményt jelentett, hogy olyan emberekkel parolázhattam, mint például Csorba András, akit előtte láttam a bukaresti moziban Az aranyember Tímár Mihályaként! Vagy ott volt Bács Feri. 22 éves főiskolásként ismerkedtem meg ott Csoóri Sándor költővel, akinek köszönhetően olyan nagyságokkal kerülhettem barátságba, mint a költő Nagy László, az irodalomtörténész Bíró Zoltán, a drámaíró Csurka István, a politikus Pozsgay Imre, vagy a később lakiteleki találkozót szervező Lezsák Sándor. A sport világából jöttem, így aztán nem is mindig értettem, hogy miről beszélnek. Igaz, a politika már akkor sem érdekelt. Csak két dolog foglalkoztatott: a sport és a színház.
– Miért hagyta oda Erdélyt?
– Mert filmezni hívtak Magyarországra: 80 huszár, Ménesgazda, Allegro Barbaro… Ezzel eltelt három esztendő, és otthoni társulatomból már szinte kiutáltak. Közben megismertem a feleségemet, aki idevalósi. Akkoriban a nemzetgyűlés engedélye kellett az ilyen házassághoz, csak így lehetett eljönni a „nagy romániából”.
– Sepsiszentgyörgy, Temesvár, Budapest, Szeged, Szabadka. Miért váltott újra és újra színházi társulatot?
– Függetleníteni akartam magam, mikor azt láttam, hogy nem az én ízlésemnek megfelelően mennek a dolgok.
– Hogyan került Algyőre?
– Olyan szerencsés és sorsfordító találkozásnak köszönhetően, mint amilyennek a Csoóri Sándorral való barátságot tartom az életemben. Megismerkedtem az algyői faluházat vezető Vida Zsuzsával, majd a polgármester Piri Józseffel, Juhász Sándor barátommal, sokakkal, akik támogatták a népszínház megvalósításának ötletét.
– Mi a dolga az algyői Móra Ferenc Népszínháznak?
– A magyar történelem sorsfordulatait bemutató darabokat viszünk színre, amelyeket az ihlető helyszínen is bemutatunk: például Apácán az Apáczairól szóló Téli zsoltárt, Zágonban egy Mikes Kelemen-darabot, a Bujdosókat, Munkácson a Rákóczi fejedelem alakját középpontba állító drámát. repertoárunkban a történelmi témát és a vígjátékkal váltogatva szolgáljuk a nézőt. E téren fordulatot hozott az életünkbe, hogy a faluház igazgató és szépíró Bene Zoltán a társulatunkra igazította például Kovách Aladár Téli zsoltár című, Apáczai Csere János életét feldolgozó színművét és Barta Lajos Zsuzsiját, illetve megírta a számunkra Istennél a kegyelem címmel Damjanich-drámáját, Bujdosók címmel pedig Mikes Kelemen sorsát. Ingyen lépünk föl, és nemcsak Algyőn, és nemcsak eldugott falvakban, hanem színházak által látogatott településeken is játszunk. Könnyű a helyzetünk: amíg az államilag agyontámogatott színházak „mást” játszanak „másképpen”, addig a miénk a győzelem. Ráadásul a határon túlra mi nem „ételízésítőt” viszünk, hanem színházat! Az a célunk, hogy ne érezzék árván magukat a szórványban élők, „isten kitett árvái”.
– Díjait hosszan sorolhatnánk. Idén júniusban Teleki Pál Érdemérmet kapott a Bethlen Gábor Alapítványtól, az augusztus 20-i állami ünnepen a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült. Ezek közül melyik a legkedvesebb?
– Nem tartozom párthoz, amit az is kifejez, hogy minden kurzusban kaptam kitüntetést. Ezek közül például a húsz évvel ezelőtti Lakitelekre emlékező oklevél indoklásában szerepel, hogy „közéleti bátorságáért”, „áldozatos munkájáért”, a hűségért „közös ügyünkhöz, a magyar megújuláshoz”. A Teleki Pál Érdemérmet „példás magyarságszolgálata” elismeréseként kaptam. A Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését én vehettem át, de az a Móra Ferenc Népszínházat éltető Algyőé is.