Az olimpiai bajnoki címre is esélyesnek kikiáltott győri kajakos, csak annak örülhet a szegedi világkupa K1-1000 méteres döntői után, hogy másfél éve jó jósnak bizonyult, illetve hogy tokióig 68 nap van még hátra.
A 24.hu 2019 szeptemberében közölt nagyinterjút Kopasz Bálinttal, aki egy hónappal korábban a szegedi világbajnokságon szerzett aranyérmet a klasszikus K1-1000 méteren. A világbajnoki címével egyszersmind a tokiói olimpia első számú aranyvárományosává előlépő kajakost arról is kérdeztük, lát-e olyan fiatal üstököst, akin már látszik, hogy nagy versenyző lesz, beleszólhat az olimpiai érmek elosztásába.
Jacob Schopf 20 éves, az idei a német válogatót jó idővel nyerte egyesben és nagyon erősnek tűnik. Össze is rakták Max Hoff-fal, akivel kettesben 1000 méteren világbajnokok lettek Szegeden – válaszolta a győriek akkor még csak 21, ma már 23 éves reménysége.
Az interjú felvétele után Kopasz Bálint elutazott Tokióba, ahol az előolimpián legyőzte a németet. Mindez azért érdekes, mert az olimpia egy évet csúszott, így Schopfnak egy évvel több ideje maradt beleerősödni a nemzetközi mezőnybe. Úgy tűnik, a német nem aludta át a vírushelyzetet, mert a szegedi világkupa szombati döntői alkalmával nagyon simán legyőzte a nála két évvel idősebb Kopaszt. De nem csak őt, hanem a szám két másik specialistáját, világbajnokát, a cseh Josef Dostalt, és a portugál Fernando Pimentát is.
A 21 éves Schopf ezzel pályafutása első nagy nemzetközi sikerét aratta egyesben. A győriek klasszisa, Kopasz ráaádsul a dobogóról is lemaradt, negyedikként zárt, ami bő két hónappal az olimpia rajtja előtt legalábbis erős figyelmeztetés számára.
Jó formában éreztem magam a bemelegítésnél, egyszerűen azt történt, hogy az ellenfeleim nagyon jól felkészültek. Ennyire erős utazósebességet nem szoktak produkálni a rajttól végig, én pedig nem akartam lemaradni. A végén ugyan indítottam, de a többiek is bírták, egyszerűen ők most jobb formában voltak. Nem vagyok elégedett ezzel a helyezéssel, de most ennyire voltam képes – nyilatkozta a futam után az MTI-nek Kopasz Bálint, aki mostantól a két hét múlva sorra kerülő olimpiai válogatóra készül.
K-1 1000 m (olimpiai szám):
forrás: www.24.hu
Algyő Nagyközség Önkormányzatnak kérésére a Gyeviép Nkft. munkatársai elkészítették az új bölcsődéhez szánt parkoló részt. Az épülettel szemben, az iskola vonalában mintegy 90 méter hosszan szórt útpadkát alakítottak ki.
Az Algyő Foltvarrók Köre augusztus 26-án, szombaton ellátogatott a Magyar Foltvarró Céh által szervezett Országos Foltvarró Fesztiválra, Budapestre a Kultúrszövőgyárba.
Napjainkban meglehetősen gyorsan kézhez kaphatunk bestseller könyveket a saját anyanyelvünkön. Ez olyan természetessé vált, hogy bele sem gondolunk, hogy egy viszonylag frissen megírt, több száz oldalas idegen nyelvű regény hogyan kerülhet az éjjeliszekrényünkre magyarul. A fordítás rejtelmeiről Illés Róbert, algyői műfordítóval beszélgettünk.
A szabadstrand területén új kikapcsolódási és sportolási lehetőség nyílt az oda érkezők számára. 936.000 forint kivitelezés összegből kialakításra került ott egy új strandkézilabda pálya.
Füzesy István és az ALTE idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tisza-Parti Partyt, amely nyolcadik alkalommal is nagy sikert aratott. Ezúttal a búcsú hétvégéjén várták a szabadstrandra a kikapcsolódni vágyókat.