× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Jeles napok – Január 18. – Piroska napja

|
2012. január 18. | Napjaink

Piroska, azaz Prisca, ókeresztény vértanú. Temploma az Aventinus hegyén áll. Legendáját a Debreceni-kódexben olvassuk. Eszerint egy római nemesember megkeresztelt lánya volt. Claudius császár pogány áldozatra akarta kényszeríteni. Ő csakugyan imádkozni kezdett a bálvány előtt, a templom azonban összeomlott. A császár többféleképpen is kínoztatta, de Piroska hű maradt hitéhez. Börtönében éjszakának évadján a mennyei szentek és angyalok dicsérik az Urat. A császár oroszlánok elé vetteti, de ezek lábához heverednek, nem szaggatják szét. Ezután hatalmas máglyát gyújtat, de az Úristen esővel és széllel eloltja. Végül a császár úgy véteti fejét Piroskának. A kivégzés helyén, az Aventinus-hegy tövében templomot emeltek a tiszteletére. A hagyomány szerint abból a lakóházból alakították át, amely Szent Péter római szállása volt.

Piroska nevét patrociniumaink között, alakját, viselt dolgait pedig ikonográfiánkban hiába keressük. Napját és miséjét középkori misekönyveink azonban számon tartják, az esztergomi Agendarius (1583) az imádságos ünnepek között említi. A névnek és napnak nyilvánvalóan Piroska, Szent László leánya, a bizánci kereszténységnek Iréne néven tisztelt szentje adott hazai tekintélyt.

 

További hírek

Azokat a családokat várják a Bóbita Bölcsődébe április 17-én és 18-án, akik a 2024/25-ös nevelési évben bölcsődei szolgáltatást szeretnének igénybe venni. Délelőtt 9 és délután 3 óra között van mód a beiratkozásra a Tiszavirág utca 44. szám alatti intézményben.

2024. április 17. | Oktatás Bővebben

Algyő területén biológiai szúnyoggyérítést végzett a Szemp-Air Kft. 2024. április 16-án (kedden) a nappali órákban.

2024. április 16. | Gazdaság Bővebben

Átadásra került 2024. április 12-én a felújított Komp utca. A szabadstrandra és a kikötőbe tartó forgalom növekedése miatt nagy szükség volt az út javítására.

2024. április 16. | Önkormányzat Bővebben

Dr. Molnár Mária csecsemő és gyermekorvos két új telefonos applikációt ismertetne meg a lakossággal.

2024. április 16. | Egészség, életmód Bővebben

A Helyi Választási Iroda (Algyői Polgármesteri Hivatal, 6750 Algyő Kastélykert u. 40.) 2024. április 20. napján (szombat) 8.00 és 16.00 óra között az egyéni listás (képviselő) jelölt, a polgármester jelölt és a nemzetiségi önkormányzati képviselőjelölt részére ajánlóív igénylés és kiadás céljából ügyeletet tart.

2024. április 16. | Önkormányzat Bővebben

×