× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

HFC elleni győzelemmel avatná új tribünjét az Algyő

|
2014. április 05. | Sport
Szomszédvárak csatája következik a Csongrád megyei I. osztály 21. fordulójában, a negyedik helyezett Hódmezővásárhely a tizedik Algyő otthonában igyekszik javítani tavaszi botlásait.

Nem vár azonban könnyű séta a HFC-re, hiszen az aktuális forma a hazaiak mellett szól, lévén, Takács Zoltán tanítványai a téli szünet óta eltelt öt fordulóban több pontot gyűjtöttek, mint a tabella élén fordult riválisuk. Arról nem is beszélve, hogy a két gárda őszi összecsapásán nem sokon múlt az algyőiek idegenbeli bravúrja, végül azonban, ha nehezen is, de a Vásárhely megfordította az állást, és be tudta húzni az igen paprikás hangulatúra sikerült mérkőzést. Hogy a légkör most szombaton se legyen túlontúl nyugodt, arról gondoskodni látszik a találkozó tétje, hiszen Bernát Péteréknek jószerével már a dobogóért is nagyot kell hajtaniuk, míg az Algyőnek minden pont számít a sűrű középmezőny különharcában.

Vadonatúj lelátóval várják a szurkolókat Algyőn

Hazai mérkőzések tekintetében igazán magabiztosan kezdte a tavaszi idényt az algyői csapat, sem a Sándorfalva, sem a Szegedi VSE nem tudott pontot, vagy akár csak gólt szerezni Darócziék vendégeként. E diadalokhoz kapcsolódik egy csongrádi siker, illetve egy-egy vereség a közvetlen rivális Tápé, illetve legutóbb az UTC pályáján. A megszerezhető 15 pontból ez 9 bezsebelt egységet jelent, amivel Takács Zoltán tanítványai tartani tudták a lépést a közvetlen középmezőny többi tagjával. Hogy ez a tendencia ne szakadjon meg, abban tizenkettedik játékosként a szurkolók segíthetik az Algyőt az utóbbi időben gyengélkedő HFC ellen, akiknek a klub egy vadonatúj, 152 fő befogadására alkalmas mobillelátót is üzembe helyez szombatig a füves pálya mellett. Ami a keretet illeti, Hadár Attila, Gyimesi László és Pataki Sándor kisebb sérüléssel, míg Kohajda Gergely vírusos megbetegedéssel küzd, ugyanakkor szerencsés esetben valamennyiükre számíthat majd a szakmai stáb hétvégén.

„Reméljük, hogy folytatni tudjuk a jó hazai sorozatunkat. Persze, egy lényegesen nagyobb játékerőt képviselő csapat érkezik hozzánk, mint a Sándorfalva, vagy a SZVSE. De igazság szerint, nem nagyon foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy melyik együttes a találkozó favoritja. Nyilvánvalóan egy nagyon erős gárda a Vásárhely, függetlenül attól, hogy mostanában nem olyan eredményeket ért el, mint azt várták volna tőlük, de mi minden körülmények között a győzelemre hajtunk” – fogalmazott optimistán Takács Zoltán, az Algyő vezetőedzője.

Legerősebb összeállításában lép pályára Algyőn a HFC

Az őszi listavezető vásárhelyiek tavaszi szereplése messze elmarad a klubvezetés és főleg a szurkolók által elvártaktól. A tavaszi nyitányon hazai pályán szenvedtek vereséget az egyik nagy riválisnak számító Mórahalomtól, ami Dezső Ferenc vezetőedzői állásába került. A második fordulótól már Lóczi István irányítja a vásárhelyi gárdát, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ez sem hozott alapvető változást a HFC-nél, ahol lehetne akár José Mourinho is az edző, ha a játékosok vagy csak ennyire képesek, vagy nem is akarják igazán a sikert. Hiszen előbb forró hangulatú meccsen kikaptak Csanádpalotán, majd legyőzték ugyan a kieséstől fenyegetett Kisteleket és idegenben az alsóházba tartozó Szentesi Kinizsit, de a legutóbbi hétvége bombameglepetéseként nem bírtak a másik kiesés ellen menekülőcsapattal, a Nagymágoccsal. Az első öt fordulóra tervezett 13-15 pont helyett így mindösszesen hét került a vásárhelyiek neve mellé és – mivel a vetélytársak egyike sem botlott – a csapat az első helyről a negyedikre esett vissza.

„A hét első edzése előtt nem csak a hétvégi pontvesztést, de a korábban történt dolgokat is újra átbeszéltük és igyekeztünk lezárni a kudarcok okait. Azt még nem mondhatom, hogy minden a legnagyobb rendben van, de remélem, hogy a csapategység mielőbb ismét a régi lesz, hiszen e nélkül nem lehet jó eredményeket elérni. A hét folytatásában már a következő bajnoki megmérettetésre koncentráltunk, amely nekem személy szerint is igen érdekesnek ígérkezik. Szombaton délután ugyanis Algyőn lépünk pályára, ahol jómagam edzőként öt sikerekben gazdag, igaz néha kudarcokat is hozó évet töltöttem. Emlékszem, hogy algyői edzőként a vásárhelyi csapattal mindig változatos, igazi megyei rangadókat vívtunk, akkor még az NB III-ban. Az algyői csapatot Takács Zoltán személyében rutinos szakember irányítja, a játékosállománya jelenleg is nagyon jó erőkből áll, akik valamennyi ellenfelük ellen eséllyel veszik fel a küzdelmet, ráadásul otthon különösen veszélyesek. Ennek tudatában is azt mondhatom, hogy számunkra viszont létfontosságú, hogy elhozzuk a három pontot Algyőről, mert egy újabb pontvesztéssel már-már a dobogós helyezésre sem maradna esélyünk. Remélem, a játékosaim is átérzik a találkozó fontosságát és ennek megfelelően állnak hozzá a találkozóhoz. Szerencsére a játékosállományunkban eltiltott nincs, mindössze a fiatal Király Dávid bajlódik hetek óta sérüléssel és Jesenszki György szenvedett kisebb bokasérülést a heti egyik edzésen, viszont az elmúlt heti találkozót kihagyók közül Kerepeczki Csaba felgyógyult betegségéből, míg Tóth József kisebb sérülése is a múlté, így mondhatom, hogy a legerősebb összeállításban léphetünk pályára Algyőn.” – fejezte be Lóczi István.

Az Algyő SK várható kerete: Szűcs M., Révész (kapusok), Szűcs K., Szélpál, Pénzváltó, Daróczi, Koza, Sebők, Takács, Pataki, Gyimesi, Farkas, Bogdán, Podonyi, Kohajda, Kiss, Hadár, Mohácsi.

A Hódmezővásárhelyi FC várható összeállítása: Vasas – Szabó M., Antal, Grósz, Marton, Kerepeczki, Varga R. vagy Kökény, Varga M., Konc A., Bernát, Rácz D. vagy Hatvani.

Emlékeztetőül az őszi meccsükön: Hódmezővásárhelyi FC – Algyő SK 2-1 (0-1)
 

További hírek

Azokat a családokat várják a Bóbita Bölcsődébe április 17-én és 18-án, akik a 2024/25-ös nevelési évben bölcsődei szolgáltatást szeretnének igénybe venni. Délelőtt 9 és délután 3 óra között van mód a beiratkozásra a Tiszavirág utca 44. szám alatti intézményben.

2024. április 17. | Oktatás Bővebben

Algyő területén biológiai szúnyoggyérítést végzett a Szemp-Air Kft. 2024. április 16-án (kedden) a nappali órákban.

2024. április 16. | Gazdaság Bővebben

Átadásra került 2024. április 12-én a felújított Komp utca. A szabadstrandra és a kikötőbe tartó forgalom növekedése miatt nagy szükség volt az út javítására.

2024. április 16. | Önkormányzat Bővebben

Dr. Molnár Mária csecsemő és gyermekorvos két új telefonos applikációt ismertetne meg a lakossággal.

2024. április 16. | Egészség, életmód Bővebben

A Helyi Választási Iroda (Algyői Polgármesteri Hivatal, 6750 Algyő Kastélykert u. 40.) 2024. április 20. napján (szombat) 8.00 és 16.00 óra között az egyéni listás (képviselő) jelölt, a polgármester jelölt és a nemzetiségi önkormányzati képviselőjelölt részére ajánlóív igénylés és kiadás céljából ügyeletet tart.

2024. április 16. | Önkormányzat Bővebben

×