× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Gázolt a csongrádi busz az algyői körforgalomnál

|
2014. március 31. | Rendőrség
Hétfő reggel a 47-es főúton az algyői úti buszmegállónál halálra gázolt egy embert a Csongrádról Hódmezővásárhelyen át Szegedre tartó Tisza Volán egyik busza.

Esődleges információk szerint az algyői úti buszmegállóba kettő busz érkezett fél 8 körül. Úgy tudjuk, az első busz mögé állt be a balesetben érintett csongrádi járat. Azt nem lehet még tudni, hogy az idős nő hogyan került a csongrádi busz alá: feltehetőleg megbróbált átkelni az úttesten két jármű között.

Úgy tudjuk, az idős áldozatot a fia hozta ki a buszmegállóba, mert a nő Szegedre tartott egy egészségügyi vizsgálatra.

A helyszínelő rendőrök jelenleg azt próbálják megállapítani, hogyan és miért kerülhetett a busz hátsó tengelye alá az áldozat.

Információink szerint a buszon utazók közül többen sokkot kaptak, a balesetező busz utasait, egy másik volános jármű szállította Szegedre.

A gázoló busz sofőrje teljesen összetört, magába roskadva ül a busz lépcsőjén

Egy rövid időre (kb. fél órára) a rendőrök a helyszínelés idejére teljes szélességére lezárták a 47-es főutat.
 

További hírek

Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2023. december 23. napjától 2024. január 1. napjáig az Algyői Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.

2023. december 09. | Önkormányzat Bővebben

Javult a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,542 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen korszerűsítették a szennyvíz-kezelését – közölte Tóth Godó Valéria, a Szegedi Vízmű Zrt. projektvezetője szerdán Szegeden.

2023. december 08. | Gazdaság Bővebben

Az Algyői kétségkívül az egyik legjobb a Napfény Városának vonzásköréből, ha a halételeket vizsgáljuk. Persze még akkor is komoly vetélytárs a Kiskőrössy, az Öreg Kőrössy és a Fehértói. Amennyiben csak a halászlét vizsgáljuk, a magam részéről Kárpát medencei szinten az Algyőit halászcsárdáét tartom a legmeggyőzőbbnek a tiszai (szegedi) műfajban.

2023. december 07. | Gazdaság Bővebben

Már november 25-e előtt megkezdtük a készülődést a Gyevikult Nkft. által szervezett adventi kézműves programjára. Hiszen a rendezvény egyik foglalkozása a mézeskalács házikó készítés volt. A másik programelemünk ajtódísz készítés volt.

2023. december 05. | Kultúra Bővebben

Székelyhídon került sor a XVII. Érmelléki Kórustalálkozóra, melyen immár másodjára vett részt az Algyői Búzavirág Dalkör.

2023. december 04. | Kultúra Bővebben

×