A majoránna, a levendula, a kapor, a zsálya és a kakukkfű is terítéken volt az Algyői Tájházban. Ökohetet rendeztek október 18-tól a helyi iskola alsó tagozatosainak.
Hatodik alkalommal szervezte meg Ökohetet a Gyevikult Nkft. az Algyői Tájházban az országos Múzeumok Őszi Fesztiváljához csatlakozva. Idén a fűszernövények voltak főszerepben, ezekkel ismerkedtek meg játékos foglalkozásokon az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola alsó tagozatos diákjai.
Izbékiné Cseuz Gabriella, a Gyevikult Nkft. múzeumi-közművelődési szakembere elmondta, a tájház foglalkoztató termében olyan feladatokat csináltak a gyerekekkel, amelyek által a tanulók megtudhatták, hogy melyik növény milyen ételek ízesítéséhez jó, milyen gyógyhatása van, valamint az alapvető tudnivalókról is információt kaptak, így a növény latin nevéről és származási helyéről.
Hozzátette, a foglalkozásokon megtapinthatták, megszagolhatták a fűszernövényeket a fiatalok, akik így képet kaptak arról, hogy az üzletekben kis tasakokban árusított fűszerek hogyan is néznek ki szárítás előtt. Ráadásul a túlzott ízfokozó használat miatt nem is tudják, hogy egy adott élelmiszerhez milyen fűszernövényt használtak – jegyezte meg.
A kisebb csoportokban dolgozó diákok először szókirakóztak, a megfejtés természetesen egy-egy fűszernövény neve volt. Ezt követően üvegekben lévő, már szárított növényekről kellett megállapítaniuk, hogy melyik micsoda, majd az asztalokra helyezett élő növények nevét kellett kitalálniuk. Jól látszott, hogy ki az, aki gyakran kis kuktának áll otthon, hiszen ő több fűszernövényt is jól ismert, ám a kapor mindenkinek alaposan feladta a leckét.
A program végül kézműves foglalkozással zárult, melynek során öntözőkanna formájú növénybeszúrót készítettek a fiatalok, akik akár könyvjelzőként is használni tudják a remekművüket.
forrás: Algyői Hírmondó
A Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Köre és az Algyői Könyvtár irodalmi és grafika pályázatot hirdet „Amikor a toll kibicsaklik” címmel.
Az algyői Bóbita Bölcsőde harmadik hónapja nyújt szolgáltatást az újonnan átadott épületben, amely a Tiszavirág utca 44. szám alatt található. Az intézmény népszerű, betelt a 60 férőhely.
A tabella másodikja, az Algyő az edző váltó Balástya otthonában gyűjtötte be három pontot. Itt is vezetett az esélyesebb vendégcsapat, majd jött az egyenlítés, a meccs végén mégis az Algyő örülhetett, hiszen a 76. percben Csányi Ádám gólja eldöntötte a találkozó sorsát.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztálya CS-I01/02175-2/2023. sz. határozata alapján Algyő Nagyközség közigazgatási területére 2023. szeptember 30. – 2023. október 21-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el!
Az Algyő SK életében sok változás történik az idei szezontól, de a munka nem áll meg. Az edzők ugyanolyan lelkesen vetik bele magukat a legkisebbektől egészen a felnőtt korosztály trenírozásába, mint ahogy azt eddig is megszokhattuk tőlük.