Május elsejétől az algyői Borbála fürdő is újra várja vendégeit, akik már a megújult beléptetőrendszeren keresztül jutnak be, ugyanis a járványhelyzet alatt lecserélték a karórás rendszert.
Bella Árpád, a Gyevitur Nkft. vezetője elmondta, visszatértek a kulcsos módszerre, ugyanis ez gazdaságosabb megoldás, mert korábban naponta ment tönkre óra és ezzel együtt az öltözőszekrény is.
Most már viszont kulcsot kap minden vendég a szekrényhez, ezért cserébe egyébként kauciót kell hagyni a recepción. Ez lehet pénzbeli, ami ezer forint, és lehet tárgy is, ezek természetesen visszajárnak a kilépéskor, a kulcs leadása után.
Bella Árpád beszámolt arról is, hogy amíg a vírus miatt zárva kellett tartaniuk, megújították a szaunarészleget is, valamint a szivattyúk cseréje is megtörtént, így a jövőben a legjobb minőségben működnek majd az élményelemek. Emellett persze a szükséges nagytakarítást és festést is elvégezték az elmúlt hónapokban.
Sőt, folyamatban van egy új kültéri medence építése is, ezt a tervek szerint nyáron vehetik birtokba a fürdőzők.
Az új szolgáltatás az árlistában is változást hoz majd, de a jövőben is megmarad az algyői lakosokat megillető kedvezmény, vagyis fél áron csobbanhatnak továbbra is.
Kérdésünkre elmondta, a múlt hétvége során többen ellátogattak a fürdőbe, de még csekély volt a forgalom, a két évvel ezelőtti május elsejei vendégszám negyedét mérték most. Hozzátette, örülnek, hogy végre fogadhatnak vendégeket, és bíznak abban, hogy minél többen kapnak majd kedvet a fürdőzéshez.
forrás: www.delmagyar.hu (K.A.R.)
Tájékoztatom a kedves lakosságot, hogy 2025.05.17. napján, szombaton a Polgármesteri Hivatal zárva tart.
Algyőn egyre többen pattannak nyeregbe vagy rollereznek munkába, iskolába, ügyeket intézni vagy épp kikapcsolódni. A kerékpározás nemcsak gyors és gazdaságos, de javítja a közérzetet, csökkenti a stresszt, és hozzájárul egy élhetőbb községhez is.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Társaságunk, az MVM Démász Áramhálózati Kft. a közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, az alábbi időszakokban és területeken. Ezen időszakokban a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.
Algyő Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet Algyő, Kosárfonó utca 16/7. számú lakásingatlan és Algyő, Kosárfonó utca 16/10. számú kedvezményes használatára az alábbi feltételekkel.
Szemléletformáló programelemként 2025.04.26-án sok fantasztikus, kézzel készített műalkotás született a gyerekek kezei alatt, különféle újrahasznosított anyagokból – csomagolófólia, pisztáciahéj, borosdugó, fém doboz, karton és még sok más "kincsből"!