× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Fehér-tavi kirándulás

|
2014. november 18. | Oktatás
Borbás Bálint 4.a osztályos tanuló a Madarak Fák Napi megyei természetismereti versenyen elért eredményéért nyert egy 10 fős kirándulást a Fehér-tóra. Legnagyobb örömünkre a családján kívül osztálytársait és osztályfőnökét választotta útitársul. Így szeptember 27-én elindult a csapat. Ábrahám Krisztián, a Kiskunsági Park munkatársának vezetésével először a Fehér-tavi jellegzetes élőlényeket ismerhettük meg a kiállítóházban, majd kezdetét vette a közel 4 órás túra. A szerencsés jó időben sok madarat és állatot is megfigyelhettünk. A legizgalmasabb pillanat az volt, amikor a kilátóban álltunk és a tavat kémlelve egyszer csak egy barna rétihéja párt láthattunk: épp vadásztak a tó felett. Megtanultuk, hogy ha unkát vagy békát szeretnénk megfogni, akkor csak a lábát érinthetjük, hogy levegőt kapjon, mivel a bőrén át lélegzik. Örültünk, hogy a halászatról is hallhattunk, mivel a honismereti hetünk témája az iskolában a halászat, mint ősi mesterség volt. Sok gyógynövényt ismertünk meg, sőt már azt is tudjuk, melyik növény levele hordozza a fiatalság titkát (,de ezt megőrizzük magunknak).

Köszönjük Bálintnak ezt az örök élményt.
 

További hírek

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megbízásából a Szerocor Konzorcium földi kémiai szúnyoggyérítést végez Algyő Nagyközség belterületén.

2025. július 03. | Gazdaság Bővebben

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Algyő Nagyközség Önkormányzatának megrendelésére a Kosárfonó utcán járdafelújítást végzünk. A felújítási munkálatok 2025. július 7-én kezdődnek meg. A befejezés előre láthatólag 2025. október 31.

2025. július 03. | Önkormányzat Bővebben

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2025. július 1. napján, kedden az Algyői Polgármesteri Hivatal zárva tart. Az ügyfélfogadás ezen a napon szünetel.

2025. június 25. | Önkormányzat Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Búvár u. 9. fsz. 5. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2025. augusztus 1-től és az Algyő, Búvár u. 9. I. em. 1. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2025. szeptember 1-től.

2025. június 25. | Önkormányzat Bővebben

A TOP PLUSZ-1.2.1-21-CS1-2022-00026 azonosítószámú „Élhető települések” projekt keretében megvalósult eseményről

2025. június 25. | Önkormányzat Bővebben

×