× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Elengedték az algyői halászok ladikjait

|
2009. március 20. | Rendőrség

Az M43-as út hídépítőinek pontonjainál akadtak fenn az algyői halászok ladikjai. A két vízi járművet a vasárnapra virradó éjszakán „engedték szabadon" ismeretlen tettesek.

A halászok lapunknak azt mondták, szombat délután négykor még megvolt mindkét ladik – másnap hajnalra azonban csak a láncot, és az erővágóval elpattintott láncszemeket találták. Azonnal értesítették a vízirendőrséget. Mivel magasan áll a Tisza, és nagy a sodrás, éjjel elvileg a határon is átúszhattak volna a csónakok, és akkor nemigen kerülnek vissza. Szerencse, hogy Tápé közelében épül az M43-as hídja, és az itt lévő pontonokon – jelentős mennyiségű rőzsével együtt – a két vízi jármű is fönnakadt. Egyiket a rendőrség 60 lóerős motorcsónakjával sem tudták levontatni az uszadékról, csak egy hajó tudott segíteni.

A vízi rendőrség nem nyilatkozik az ügyről. A halászok azt mondták, máskor is előfordult már ilyesmi. A mostani eset azért dühítő, mert egész télen lenn voltak a ladikok, semmi sem történt velük – csak most, amikor kezdődik a munka java: sok horgászegyesület rendelt tőlük tiszai keszeget a tavaikba.

Egy újszerű halászladik 100 ezer forintot ér.

 

További hírek

Nagyon jó hangulatban zajlott az Algyői Könyvtár szervezésében megrendezésre került 2. "Kocsmakvíz" est a Szent Anna Teraszon. A nyertes csapatok a 'Csontdarálók' Nagy Sanyi kapitánnyal és a 'Tolni' csapat Boros Kriszta kapitánnyal. Szoros verseny volt az újonc 'Első helyezett' csapattal, akik a legjobb gyüttmönt csapat címet vihették haza.

2023. szeptember 29. | Kultúra Bővebben

Az Algyői Parlando Énekegyüttes felvételt nyert a Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktárba. Az együttes 22 éve ápolja és törekszik megőrizni a magyar operett hagyományait. Fellépéseikkel sokakkal megszerettették ezt a műfajt. A kulturális örökség szakkategóriába sorolt Parlando munkájának méltó elismerése ez.

2023. szeptember 28. | Kultúra Bővebben

A Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Köre és az Algyői Könyvtár irodalmi és grafika pályázatot hirdet „Amikor a toll kibicsaklik” címmel.

2023. szeptember 27. | Kultúra Bővebben

Az algyői Bóbita Bölcsőde harmadik hónapja nyújt szolgáltatást az újonnan átadott épületben, amely a Tiszavirág utca 44. szám alatt található. Az intézmény népszerű, betelt a 60 férőhely.

2023. szeptember 26. | Oktatás Bővebben

A tabella másodikja, az Algyő az edző váltó Balástya otthonában gyűjtötte be három pontot. Itt is vezetett az esélyesebb vendégcsapat, majd jött az egyenlítés, a meccs végén mégis az Algyő örülhetett, hiszen a 76. percben Csányi Ádám gólja eldöntötte a találkozó sorsát.

2023. szeptember 26. | Sport Bővebben

×