× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Egyszer a Hétfő–Péntek Táborban voltam és…

|
2013. augusztus 22. | Napjaink
„Egyszer a Hétfő-Péntek Táborban voltam és….” Így is kezdődhetne a kis táborozó levele, amiben nyári élményeiről számol be, hiszen egy álló hétig huszadmagával naponta más-más új dolgot csinálhatott, próbálhatott ki a Faluházi táborban. Már június első hetében szinte „megrohamoztak” bennünket, hogy időben bejussanak a gyerekek az egyre népszerűbbé váló napközis táborokba. Sokan hallomás alapján, mások a nagyobbik tesó tapasztalatai alapján választottak bennünket.

Segítőimmel – Gál Boglárkával és Torma Tiborral – igyekeztünk színes, változatos, izgalmas, pörgős programokat összeállítani a fáradhatatlan gyerekcsapatnak.

Első turnusunk a Báb-és kézműves tábor volt, ahol a bábozás szakmai fortélyait a „Kócbabák Bt.” lelkes pedagógusaitól – Ágitól, Szilvitől és Zitától – sajátíthatták el a gyerekek. Tizenhat kispajtás rengeteget „dolgozott”, tanult, játszott, gyakorolt Az aranyszőrű bárány mesejáték megszületésén. Aki nem látta az elôadást a Búcsú délutánján, bizony bánhatja.

A következő két hétben is számos foglalkozás, verseny, játék, sportolási lehetőség várta a gyerekeket. Fitneszeltünk Badar Krisztával, görkoriztunk és gördeszkáztunk Torma Tibivel, akadálypálya és falmászás várt bennünket Zsombón, Mórahalmon gyalogtúrán és kézműves foglalkozáson vettünk részt, ellátogattunk a Szegedi Tűzoltóságra, kirándultunk a Vadasparkban, kézműveskedtünk, alkottunk Balasi Mariannával és Szalmáné Évivel, akiknek ezúton is köszönöm közreműködésüket.

További hálás köszönetünk Süli-Zakarné Julikának, aki bemutatta mackógyűjteményét, Tóth Árpádnak köszönet, hogy fogadott bennünket, bemutatta a fegyvereket és beavatott a légpuskás lövészet alapismereteibe. Ezúton köszönjük az Algyői MATASZ klub vezetőségi tagjainak – Benedek-Káplár Csabának és Fróman Gábornak, hogy végig kalauzoltak bennünket a Szabadidő Park technikai bemutatóján és sok érdekes dolgot meséltek a kiállított hadi eszközökről.

Köszönjük a Gyevitur Kft. munkatársainak, hogy ellátásunkról gondoskodtak.

Természetesen a fürdőzést, a kerékpározást, a kubozást és a sok egyéb játékot, vetélkedőt sem hagytuk ki. A gyerekek rengeteg új élménnyel, vidámsággal, kezdődő vagy régi barátságokkal, tartalmas, szép napokkal gazdagodtak a tábori hetek alatt. Végül a szülők, gyerekek nevében is megköszönöm az algyői önkormányzat támogatását, hogy táborainkhoz biztosították a feltételeket.

Ami a beszámolóból esetleg kimaradt, képeken nyomon követhető a www.algyokultura.hu honlapunkon.
 

További hírek

Azokat a családokat várják a Bóbita Bölcsődébe április 17-én és 18-án, akik a 2024/25-ös nevelési évben bölcsődei szolgáltatást szeretnének igénybe venni. Délelőtt 9 és délután 3 óra között van mód a beiratkozásra a Tiszavirág utca 44. szám alatti intézményben.

2024. április 17. | Oktatás Bővebben

Algyő területén biológiai szúnyoggyérítést végzett a Szemp-Air Kft. 2024. április 16-án (kedden) a nappali órákban.

2024. április 16. | Gazdaság Bővebben

Átadásra került 2024. április 12-én a felújított Komp utca. A szabadstrandra és a kikötőbe tartó forgalom növekedése miatt nagy szükség volt az út javítására.

2024. április 16. | Önkormányzat Bővebben

Dr. Molnár Mária csecsemő és gyermekorvos két új telefonos applikációt ismertetne meg a lakossággal.

2024. április 16. | Egészség, életmód Bővebben

A Helyi Választási Iroda (Algyői Polgármesteri Hivatal, 6750 Algyő Kastélykert u. 40.) 2024. április 20. napján (szombat) 8.00 és 16.00 óra között az egyéni listás (képviselő) jelölt, a polgármester jelölt és a nemzetiségi önkormányzati képviselőjelölt részére ajánlóív igénylés és kiadás céljából ügyeletet tart.

2024. április 16. | Önkormányzat Bővebben

×