Egy szegedi kisdiák tervei alapján dekorálták ki az egyik köztéri ivókutat Algyőn, a Szegedi Vízmű Zrt. pályázatának keretében
Masa Izabellának, a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola tanulójának, a Szegedi Vízmű Zrt. pályázatára beküldött nyertes terve alapján pénteken kifestették és újjá varázsolták az algyői Kastélykert utca és Komp utca sarkán fekvő köztéri ivókutat. A rendezvény célja a környezettudatos vízfelhasználásra való ösztönzés, a felelős vízhasználat tudatosítása szemléletformálással volt, számolt be az eseményről a Szegedi Vízmű Zrt.
Mint írták, Szegeden és Algyőn több mint 150 db közkifolyó, ismertebb nevén kék nyomós kút található, ezek évtizedek óta „részei” a településeknek. Számos helyen indult már kezdeményezés az országban a kutak dekorálására. Az “Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klíma változás korában” projekt keretein belül a Szegedi Vízmű Zrt. pályázatot írt ki 2021 márciusában általános iskolások számára, melynek egyik témája volt a dekoráció tervezése egy közkifolyóra: „Ivókút szépítés – Tervezz díszítést a „kék” nyomós kutakra!” címmel.
Az egyik tervet pénteken meg is valósították, kidekoráltak az algyői Kastélykert utca és Komp utca sarkán fekvő köztéri ivókutat, Masa Izabella, a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola tanulójának nyertes pályamunkája alapján. A megvalósításban közreműködött a terv készítője, illetve az Algyői Szivárvány Óvoda óvodásai is. “A díjazott pályamunkák közül olyat választottunk, ami az ötletessége, szépsége mellett egyszerűen, könnyen kivitelezhető” – mondták el a szervezők.
A legjobban sikerült tervekből kiállítást is rendeznek majd a Szent István téri víztoronyban.
Forrás: Szegedi Vízmű Zrt.
Algyő Nagyközség Önkormányzatnak kérésére a Gyeviép Nkft. munkatársai elkészítették az új bölcsődéhez szánt parkoló részt. Az épülettel szemben, az iskola vonalában mintegy 90 méter hosszan szórt útpadkát alakítottak ki.
Az Algyő Foltvarrók Köre augusztus 26-án, szombaton ellátogatott a Magyar Foltvarró Céh által szervezett Országos Foltvarró Fesztiválra, Budapestre a Kultúrszövőgyárba.
Napjainkban meglehetősen gyorsan kézhez kaphatunk bestseller könyveket a saját anyanyelvünkön. Ez olyan természetessé vált, hogy bele sem gondolunk, hogy egy viszonylag frissen megírt, több száz oldalas idegen nyelvű regény hogyan kerülhet az éjjeliszekrényünkre magyarul. A fordítás rejtelmeiről Illés Róbert, algyői műfordítóval beszélgettünk.
A szabadstrand területén új kikapcsolódási és sportolási lehetőség nyílt az oda érkezők számára. 936.000 forint kivitelezés összegből kialakításra került ott egy új strandkézilabda pálya.
Füzesy István és az ALTE idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tisza-Parti Partyt, amely nyolcadik alkalommal is nagy sikert aratott. Ezúttal a búcsú hétvégéjén várták a szabadstrandra a kikapcsolódni vágyókat.