Sérültek a határsértők alapvető jogai? Az alapvető jogok biztosának munkatársai alapjogi visszásságokat tártak fel a menekültek elhelyezését biztosító nagyfai sátortáborban – közölte Szabó Máté ombudsman hivatala vasárnap. A közlemény szerint a júliusi és az augusztusi hőségriasztás idején hiányoztak a külföldieknek kiosztott élelmiszer és ivóvíz hűtését, illetve megfelelő körülmények között való tárolását biztosító feltételek. Ez nemcsak az egészséghez, hanem – az étkezést napkeltétől napnyugtáig tiltó iszlám ramadán időszakára figyelemmel – a vallásszabadsághoz való alapjoggal összefüggő visszásságot is okozott. Veszélyeztette a tulajdonhoz való alapjog érvényesülését, hogy nem biztosították az értéktárgyak, készpénz letéti őrzését. Ugyancsak alkalmasnak találták alapvető jogsérelem okozására azt, hogy nem volt jogszabályban rögzítve a menedékkérőknek biztosítandó napi étkezés minimális energiatartalma. – Az ombudsmani jelentést a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hivatalos úton nem kapta meg, ezért arra érdemben reagálni egyelőre nem tudunk – közölte Daragó Réka. |
Az algyői Bóbita Bölcsőde harmadik hónapja nyújt szolgáltatást az újonnan átadott épületben, amely a Tiszavirág utca 44. szám alatt található. Az intézmény népszerű, betelt a 60 férőhely.
A tabella másodikja, az Algyő az edző váltó Balástya otthonában gyűjtötte be három pontot. Itt is vezetett az esélyesebb vendégcsapat, majd jött az egyenlítés, a meccs végén mégis az Algyő örülhetett, hiszen a 76. percben Csányi Ádám gólja eldöntötte a találkozó sorsát.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztálya CS-I01/02175-2/2023. sz. határozata alapján Algyő Nagyközség közigazgatási területére 2023. szeptember 30. – 2023. október 21-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el!
Az Algyő SK életében sok változás történik az idei szezontól, de a munka nem áll meg. Az edzők ugyanolyan lelkesen vetik bele magukat a legkisebbektől egészen a felnőtt korosztály trenírozásába, mint ahogy azt eddig is megszokhattuk tőlük.
Palya Bea Egyszálének koncertje nyitotta meg a Szent Anna napi búcsú rendezvénysorozatát a templomban. A művésznő hatalmas mosollyal és szeretettel érkezett meg, és már a beéneklésnél is betöltötte hangja a templomot. A koncert után pedig a Hírmondóval is beszélgetett kicsit.