Az algyői körforgalom virágágyásában fejezett be egy születésnapi bulit egy szegedi férfi mára virradó éjszaka. Erősen ittas állapotban ült a volán mögé.
A szegedi rendőrség munkatársai arra lettek figyelmesek a hajnali órákban, hogy egy férfi Szeged irányába tart járművével, de a körforgalomhoz közeledve nem tudta bevenni a kanyart, felszaladt a körforgalomra és elakadt a sárban. Próbált volna kitolatni az autóval, de nem járt sikerrel, ezért inkább kiszállt a kocsiból, majd gyalogosan elindult Algyő felé.
A járőrök intézkedés alá vonták, de ittassága miatt nem volt együttműködő, igazolni sem akarta magát, sőt azt állította: nem is ő, hanem valamelyik gyereke vezetett. A rendőrök előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra. A férfi ellen ittas járművezetés vétsége miatt indult büntetőeljárás. Az orvos szerint a sofőr egyébként súlyos fokban volt ittas.
Az algyői Bóbita Bölcsőde harmadik hónapja nyújt szolgáltatást az újonnan átadott épületben, amely a Tiszavirág utca 44. szám alatt található. Az intézmény népszerű, betelt a 60 férőhely.
A tabella másodikja, az Algyő az edző váltó Balástya otthonában gyűjtötte be három pontot. Itt is vezetett az esélyesebb vendégcsapat, majd jött az egyenlítés, a meccs végén mégis az Algyő örülhetett, hiszen a 76. percben Csányi Ádám gólja eldöntötte a találkozó sorsát.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztálya CS-I01/02175-2/2023. sz. határozata alapján Algyő Nagyközség közigazgatási területére 2023. szeptember 30. – 2023. október 21-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el!
Az Algyő SK életében sok változás történik az idei szezontól, de a munka nem áll meg. Az edzők ugyanolyan lelkesen vetik bele magukat a legkisebbektől egészen a felnőtt korosztály trenírozásába, mint ahogy azt eddig is megszokhattuk tőlük.
Palya Bea Egyszálének koncertje nyitotta meg a Szent Anna napi búcsú rendezvénysorozatát a templomban. A művésznő hatalmas mosollyal és szeretettel érkezett meg, és már a beéneklésnél is betöltötte hangja a templomot. A koncert után pedig a Hírmondóval is beszélgetett kicsit.