Az önkormányzat, a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint a MOL Nyrt. és a FER Algyő Tűzoltóság közös gyakorlatot tartott. Egy olyan balesetet szimuláltak a szakemberek, amely bekövetkezhet egy ipari területen, igaz kicsi a valószínűsége. Algyőt Füzesy István alpolgármester és Ludányi Attila közbiztonsági referens képviselte.
A gyakorlatot a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényben, valamint a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint hajtották végre az együttműködő szervezetek képviselői.
A gyakorlat forgatókönyve alapján egy olyan balesetet szimuláltak a szakemberek, amely ugyan kis valószínűséggel, de bekövetkezhet egy ipari területen. A veszélyes anyagokat is érintő súlyos üzemi baleset miatt egyik kiemelt feladat a veszélyeztetett lakosság mentése, valamint az anyagi javakban és a környezetben okozott károk enyhítése. Ennek érdekében a gyakorlat tagjai különös figyelmet fordítottak a végrehajtandó rendszabályok bevezetésére, valamint a vezetésirányításra vonatkozó dokumentációk elkészítésére.
Egy veszélyhelyzetben mindig kiemelt figyelmet kap a lakosság biztonsága és időben történő pontos tájékoztatása is. A szakemberek a gyakorlat során nagy hangsúlyt fektettek a hatékony és pontos kommunikációra, valamint a telepített lakosságtájékoztatók hatékony alkalmazására.
Az üzem részéről is megerősítették, hogy a biztonság érdekében folyamatosak a fejlesztések, természetesen a tapasztalatok és a technikai fejlődés elemeit is beépítve. A modern érzékelők a telephelyeken már a korai fázisban is jelzik a rendellenességeket. A riasztási és értesítési lánc átalakítása is azt szolgálja, hogy az elsődleges beavatkozók minél gyorsabban és szakszerűbben garantálják az üzemszerű működést és a biztonságot.
Ezúton értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy Algyő Nagyközség Önkormányzata megbízásából a Kastélykert utcán a kivitelező megkezdi az útfelújítási munkálatok következő szakaszát, ezért 2025. március 24-től teljes szélességben lezárásra kerül a Kastélykert utca a településkaputól a Téglás utcáig.
Teltház előtt játszotta Vörös Edit, Teremi Trixi, Szirtes Gábor és Csere László az Asszonykám adj egy kis kimenőt! című darabot. Az előadás egy operett betétekkel tűzdelt kabaréműsor volt, amellyel két felvonáson keresztül örvendeztették meg a közönséget.
Tájékoztató nyílt nap szülők részére, a Bóbita Bölcsődében 2025.04.07. 17.00 órakor. A részvétel regisztrációhoz kötött.
A napokban befejeződött a sárga jelzésű turistaút Algyő, Tisza híd és Szeged közötti szakaszának kijelölése. Az út a Tisza partján az ártérben, valamint a töltéskoronán halad.
A Pesti Zenés Színpad művészeivel emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra.