× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Algyő 2020-ban is biztonságos település volt

|
2021. május 27. | Rendőrség

Huszonnégy bűncselekményt regisztráltak tavaly rendőri eljárásban Algyőn, ami jelentős csökkenést mutat a korábbi évhez képest – derült ki a Szegedi Rendőrkapitányság összefoglalójából, amit a képviselő-testülethez juttattak el az előző év közbiztonsági helyzetéről. Rablást, kifosztást, zsarolást például nem regisztráltak a tavalyi év során.

Algyő területén mindössze 24 bűncselekményt regisztráltak tavaly, amely jelentős csökkenést jelent az előző évekhez lépest, 2019-ben ugyanis 48 ilyen volt. A közterületen elkövetett bűncselekmények és a lopások száma is 10 alatt volt, miközben utóbbi például 2012-ben 49 volt. A vagyon elleni bűncselekmények között szerepel tanyafeltörés és telephelyre történő betörés, illetve nyomozás folyt gépjárműfeltörés és kéziszerszám lopás ügyén is. A rendőrségi beszámolóban olvasható, hogy az ilyen eseteknek a felgöngyölítésére nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen egy teleülés lakosainak a biztonságérzetét befolyásolják.

2020-ban garázdaságot, rablást, kifosztást, zsarolást nem regisztráltak, testi sértésről pedig két esetről érkezett bejelentés. A rendőrség munkáját segíti az Algyői Polgárőr Egyesülettel való szoros együttműködés is. Az egyesület tagjaival az előző évben több mint 260 órában láttak el közös szolgálatot, emellett az önkormányzati dolgozók, az akkori közterület felügyelő, a mezőőr és a hivatásos vadászok is támogatják az Algyőn feladatot ellátó rendőrök munkáját.

A település közigazgatási területén 23 közlekedési szabálysértést követtek el. Az ezzel kapcsolatos feljelentések számának növekedésében közrejátszik a 47-es számú főúton és az M43-as autópályán történt fokozott rendőri intézkedések számának növekedése. Algyő belterületén a körzeti megbízottak a csekély súlyú szabályszegések esetén leginkább csak figyelmeztetést adtak. Közlekedési balesetet javarészt a nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő közlekedés, illetve az elsőbbségadás elmulasztása okozott.

A beszámoló kitér arra is, hogy az elmúlt évben meghatározó feladat volt a koronavírussal kapcsolatos védelmi intézkedések betartatása, de általánosságban elmondható, hogy Algyő lakosai jogszabálykövető magatartásának köszönhetően ez a feladat nem okozott problémát. Mindemellett körzeti megbízottjaink az iskolával és az óvodával is szoros kapcsolatban állnak az „iskola rendőre” és az „ovizsaru” programnak köszönhetően.

Összességében elmondható, hogy Algyő egy biztonságos település, ahol nemcsak a hatóságok, hanem a lakosok is sokat tesznek a községért.

forrás: Algyői Hírmondó

 

További hírek

Algyő Nagyközség Önkormányzatnak kérésére a Gyeviép Nkft. munkatársai elkészítették az új bölcsődéhez szánt parkoló részt. Az épülettel szemben, az iskola vonalában mintegy 90 méter hosszan szórt útpadkát alakítottak ki.

2023. szeptember 21. | Önkormányzat Bővebben

Az Algyő Foltvarrók Köre augusztus 26-án, szombaton ellátogatott a Magyar Foltvarró Céh által szervezett Országos Foltvarró Fesztiválra, Budapestre a Kultúrszövőgyárba.

2023. szeptember 21. | Kultúra Bővebben

Napjainkban meglehetősen gyorsan kézhez kaphatunk bestseller könyveket a saját anyanyelvünkön. Ez olyan természetessé vált, hogy bele sem gondolunk, hogy egy viszonylag frissen megírt, több száz oldalas idegen nyelvű regény hogyan kerülhet az éjjeliszekrényünkre magyarul. A fordítás rejtelmeiről Illés Róbert, algyői műfordítóval beszélgettünk.

2023. szeptember 21. | Kultúra Bővebben

A szabadstrand területén új kikapcsolódási és sportolási lehetőség nyílt az oda érkezők számára. 936.000 forint kivitelezés összegből kialakításra került ott egy új strandkézilabda pálya.

2023. szeptember 20. | Sport Bővebben

Füzesy István és az ALTE idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tisza-Parti Partyt, amely nyolcadik alkalommal is nagy sikert aratott. Ezúttal a búcsú hétvégéjén várták a szabadstrandra a kikapcsolódni vágyókat.

2023. szeptember 20. | Napjaink Bővebben

×