Hírek önkormányzat Turisztika Közérdekű információk Események

Hírek

Öt év után emelkednek a menzaárak Algyőn

Öt év után emelkednek a menzaárak Algyőn

Algyőn öt éve nem volt emelés az étkezési térítési díjakban, azonban a legutóbbi képviselő-testületi ülésen úgy döntöttek, hogy márciustól megnövelik az árakat. Bella Árpád, a Gyevitur Nkft. ügyvezetője kérte az árak módosítását annak érdekében, hogy a kiadásaikat fedezni tudják, és ne legyen veszteséges az önkormányzati cég.

A környező településeken évről évre emelik a díjakat, példaként említette Szegedet, ahol januártól 14 százalékot emeltek, tavaly 12 százalékot, míg 2018-ban 10-et, így a megyeszékhelyen nagyjából 30 százalékkal drágult a menza az elmúlt három év alatt. A megyeszékhelyen is márciustól módosul az árlista, egy óvodás gyermeknek 515, az általános iskolásoknak 628, míg a középiskolásoknak 1243 forint lesz a menzaáruk. Akik diétás menüt kérnek, azoknak további 200-300 forinttal többet kell fizetni.

Algyőn eddig egyszer sem történt változás 2015 óta, márciustól viszont az Algyői Egyesített Szociális Intézménynél (AESZI) 445 forintot, az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolában 593 forintot kell majd fizetni, míg az Algyői Szivárvány Óvoda esetében 502 forint lesz az új térítési díj. A részletekről minden érintettet időben tájékoztat az önkormányzat.

Molnár Áron polgármester lapunknak elmondta, nem engedhették meg, hogy kedvezőtlen anyagi helyzetbe sodorják a céget, amelynek egyetlen forint haszna sem lesz az emelés után, hiszen a felmerülő költségeiket fedezik majd a pluszbevételből. Rámutatott, öt év alatt minden drágult, beleértve a rezsit, az alapanyagárakat és a bértömeget is, ezért volt szükség az emelésre, amelynek csupán 10-15 százaléka érinti a helyieket. Hozzátette, az algyői családok számos kedvezményt kapnak, ezt a sort bővíti tovább az a döntés is, hogy a teljes áremelést nem terhelik rá az algyőikre.

forrás: www.delmagyar.hu

Galéria

További híreink

Állatbarát szállodaként is csábító az algyői Levendula Hotel
Állatbarát szállodaként is csábító az algyői Levendula Hotel

A Dél-Alföld egyik csücskébe pöttyintett, levendulaillatú Provence elvarázsolja az ide látogató turistákat. A Szeged szomszédságában található algyői hotel csendet, végtelen nyugalmat, szemet gyönyörködtető tájat ígér – és most már a vendégek házi kedvenceinek is!

Villamosenergia-szolgáltatás szünetelés
Villamosenergia-szolgáltatás szünetelés

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunk, az NKM Áramhálózati Kft. az ön felhasználási helyét ellátó közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, melyek időtartamában a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.

Szombaton ifiként vereség, vasárnap a saját korosztályban nagy különbségű győzelem
Szombaton ifiként vereség, vasárnap a saját korosztályban nagy különbségű győzelem

Komoly terhelésnek van kitéve Gera Pál csapata. Szombaton, Mezőtúron lépett pályára jelentős számú serdülő játékossal, ifi meccsen, ahol bár 34 gólt lőtt, mégis kikapott. Sulyok Rebi az ifi után a felnőttben is játszott, majd ma (vasárnap) Gödön mutatta be fantasztikus tehetségét.

Csak a védekezést, azt tudnánk feledni
Csak a védekezést, azt tudnánk feledni

Hiába lőttek 34 gólt Gera Pál lányai, néggyel többet kaptak.... Gyomai segítséggel és nagy különbségű győzelemmel élen a női csapatunk.

Informatikai képzés - a számítógép kezelése
Informatikai képzés - a számítógép kezelése

Ginop 6.1.2 pályázat keretében informatikai képzés (a számítógép kezelése) tanfolyam indul! A teljes képzés Ingyenes! A részt vevők 10 ezer forint támogatást kapnak! " Gyere és tanulj játszva"!!