Lovas kocsis felvonulás és menettánc vette kezdetét ma délután Algyőn. Az Anna-napi ünnepen 9 lovaskocsis és rengeteg néptáncos járta végig a falu utcáit.
A szegedi Fővámhivatal járőrei a tegnapi napon jövedéki ellenőrzést tartottak egy algyői ingatlanon. Az ingatlan átvizsgálása során a pénzügyőrök 166 doboz Viceroy márkájú szerb adójeggyel ellátott cigaretta mellett egy palatetős melléképületben összesen 38 rekeszben állati takarmányozásra szánt termékeket találtak.
A portugál tulajdonban lévő Mota-Engil Magyarország Zrt. erősíti meg és szélesíti négysávosra a 47-es utat Algyő és Hódmezővásárhely között, a még kétsávos 4,5 kilométeren.
Tornádó ért földet 19 óra 20 perc körül Szeged-Algyő környékén. Az eseményt több észlelőnk fényképekkel megerősítette, egyikük képén a felhőtölcsér eléri a földet, tehát a képződmény tornádóvá minősült. Károkról nem érkezett jelentés, a tornádó lakatlan területre csapott le.
Mintegy húszmillió forintot ér az a társadalmi munka, amelynek nyomán a mésziszappal szennyezett mocsár helyén két horgásztó, igazi élő hely lett Algyőn 1978 óta.
Eladó és vevő egymásra talál azokon a kistelepüléseken is, ahol a kertek többségében zöldség és gyümölcs terem. Algyőn például a kapura írja, akinek van eladó salátája, paradicsoma.
A 47-es főút Vásárhely és Algyő közötti hiányzó szakaszának négysávúsítására kiírták a közbeszerzési eljárást, melynek lebonyolítója a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.). A cég kérdéseinkre közleményben tájékoztatta a lapot arról, milyen munkát kell majd elvégeznie annak, aki megnyeri a tendert.
Hagyományos népszínházi esttel és kiállítás megnyitóval kezdődött a falunapi rendezvénysorozat Algyőn. A folytatás pénteken és szombaton volt, a faluház szabadtéri színpada körül. Minden korosztály számára kínáltak programokat.
Az Algyői Falunapokat idén is nagy érdeklődés övezi, színes programokkal és meglepetésekkel várják a kilátogatókat, sőt az ünneplésre való ráhangolódás sem marad el.
Algyőnek közel háromszor akkora a bevétele, mint a hasonló nagyságú Csanádpalotának, a különbség meg is látszik a két településen. Erről nem az ott élők tehetnek: az önkormányzat mindkét helyen kihasználja a lehetőségeit. Az állam Algyőtől elveszi a normatíva egy részét, Csanádpalotának viszont kevesebbet ad, mint amennyi a működéshez kellene.
Jövő év végére már kerékpárral is el lehet jutni biztonságosan az algyői hídtól Csongrádig. Ezen a mintegy ötven kilométeres szakaszon részben már megépült több helyen is a kerékpárút, és a sikeres pályázatoknak köszönhetően, melyekre összesen több mint félmilliárd forintot nyertek az építtetők, 2008 végére a hiányzó részeken is befejeződhetnek a munkálatok.
Új kutyafuttató, hőszigetelt házak és modern hűtőkonténeres állattetem-tároló épül az algyői gyepmesteri telepen. Az önkormányzat támogatásával az ott lévő ház is megújul.
Kiskutyák születtek az ebrendészeti telepen. A tacskószerű anyakutyát valószínűleg azért dobták ki a korábbi tulajdonosai, mert vemhes lett. Az állat Algyőn kóborolt, hulladékot evett, mielőtt a telepre került.
Szeged - Földmunkákba kezdtek az algyői olajmezőn, hozzáfogtak a tavaly beharangozott megaberuházás, a stratégiai földgáztároló kialakításához. Azokon a helyszíneken, amelyekre már minden szükséges engedélyt sikerült beszerezni, a munkálatokat néhány hete indították.