Az algyői önkormányzatnak, intézményeinek és cégeinek dolgozóit egy közös karácsonyi ünnepségre hívta meg Molnár Áron polgármester.
Erre az utóbbi években nem volt példa, hogy így együtt, ilyen nagy létszámmal ünnepeljék a karácsonyt azok, akik Algyőért dolgoznak. A rendezvényen Molnár Áron polgármester elmondta, hogy mennyire fontos, hogy együtt legyünk és tudjuk, hogy kik azok, akik napról-napra azon dolgoznak, hogy a település élete könnyebb, szebb legyen. – „Fontos, hogy ne csak arról tudjunk, hogy van egy cége az önkormányzatnak, hanem azt is, hogy kik dolgoznak ott” – mondta.
Az Algyői Szivárvány Óvoda óvónőjének, Kakuszi Ildikónak köszönhetően hölgyek népes csapata készült meglepetés tánccal, amelyet az este folyamán a táncoslábú önként vállalkozók is megtanultak. A Levendula Hotel ízletes vacsorája után pedig egy kis mulatság vette kezdetét. A résztvevők beszélgettek, együtt nevettek, erősítették azt az összetartozást, amely egyben tartja talán az egész települést.
forrás: Algyői Hírmondó
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.