Nem lehetett az időre panaszuk az algyőieknek falunapjukon a hétvégén. A nyárt idéző tavaszban a falu apraja-nagyja a szabadidőközpontban töltötte a színes műsorokkal és változatos ételekkel tarkított szombatot.
Elkezdődött falunapok sora Csongrád megyében: szombaton a szezonnyitót Algyőn tartották, a szabadidőközpontban. Herczeg József polgármester 2008-as hangulatban volt: ekkor készül ringlópálinkáját kínálta kis tálcán a vendégeknek. – 2011-ben ugyanilyen meleg volt a falunapunkon. Az viszont hihetetlen, hogy néhány hete ugyanitt még havat kellett lapátolni. Minden falunapon ezt a pálinkámat kínálom. Idén utoljára, mert a mostani volt az utolsó eresztés ebből az évjáratból – mondta.

Dél körül a baráti társaságok sátrai alatt már javában főtt az ebéd a bográcsokban: a legtöbb helyen csülök, marha és hal készült. A Grimm-busz cirkusz gyerekműsora eközben a spenótevés fontosságára hívta fel a legkisebbek figyelmét; spenótot nem csinált senki, de darált hússal töltött vöröshagymával találkoztunk az Algyői Nőegyletnél.
– Ezt a nők készítik, mert nagyon macerás összehozni. A csülökpörköltet viszont a fiúk főzik: mi 17 évig csináltuk, mostanra belefáradtunk – mondta Kovácsné Budai Éva, az egyesület vezetője. A csülök 100 főre készült, a vidám asszonyok azonban számos otthon készített finomságot is vittek kísérőnek a főfogás mellé. Sátruk alatt késő estéig tartott a mulatság.

Az Algyői Természetvédő Horgászegyesület főszakácsa, Bakó László is a csülök mellett tette le a voksot ezen a napon, ám a nagy kondér sertés mellett természetesen halászlé is készült. – A halat a Fehér-tóról hoztuk, hiszen a Tisza magas vízállása miatt nem lehet a folyóban horgászni. Egy jó szegedi halászlé elkészítése nekünk már rutinfeladat. Május 1-én Algyőn horgászverseny lesz, ami alatt marhahúsos babgulyást fogok főzni. Ezért készítettem most inkább csülökből a pörköltet – mondta Bakó László.
Az algyőiek a falunapon nem csak magukra gondoltak: a helyszínen lehetett vért adni, és nagyon sok helyit – kortól függetlenül – láttunk bekötött vénával sétálni a szabadidőközpontban.

Algyő Nagyközség Képviselő-testületének 2025. évi munkaterve alapján 2025. november 12. napján (szerda) 17 órára közmeghallgatást hívok össze.
Monoron rendezték meg a XII. Mightyfist Open Eagles Cup nemzetközi ITF Taekwon-do versenyt, melyen az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztály 2 versenyzője, Kiss Levente és Marton Anna is rajthoz állt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása alapján, 2025. november 3-án reggel a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) morgató próbájára kerül sor.
Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy 2025. október 18. napján, szombaton a Polgármesteri Hivatal zárva tart.
Tájékoztatásul közöljük, hogy az FGSZ Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közép-magyarországi Földgázszállító Régiója fáklyázással járó karbantartási munkát végez az Algyő-Újszeged DN 300 gázvezeték rendszeren. A fáklyázás várható időpontja: 2025.10.13 08:00 - 20:00