A nem rendeltetésszerű használat és az idő vas foga is hozzájárult ahhoz, hogy a Kiserdő sornál lévő kilátót és annak környékét felújítsa Algyő Nagyközség Önkormányzata.
A beruházás közel 13 millió forintba került, amelyet a „Helyi és térségi turizmusfejlesztés Algyőn - Az erdei kilátó fejlesztése.” elnevezésű építési beruházás – pályázati azonosító: TOP PLUSZ-1.1.3-21-CS1-2022-00005 – keretein belül finanszírozott az önkormányzat. A munkálatokat a Maxicargo Kft. végezte el. A felújítás során a kilátó balesetveszélyes elemeit cserélték, valamint a teljes szerkezetet, beleértve a kaput, az információs táblát és a védőházat is lefestették. Ez utóbbi 962 m2 felület festését jelentette. A kilátó környezetét és az oda vezető utat is felújították, rendbe tették. A helyszín körüli sétányon végzett munkák a régi mulcs elszállításával kezdődtek, majd a 360 m2-es területen új geotextilt terítettek le, amelye 10 cm vastagságban új fenyőréteg került. Az út teljes fa szegélyét kicserélték. Mindemellett két napelemes kandeláber került telepítésre a területen. Így az Erdei kirándulóhely most újra szép és igényes környezetben várja azokat, akik a természetben szeretnének egy kis időt eltölteni.
A vandalizmus megakadályozása végett a közeljövőben kamerák is kihelyezésre kerülnek a pihenőhelynél, hiszen az utóbbi időben, konkrétan a felújítás végeztével is rongálások történtek a helyszínen. Volt már felgyújtva az információs tábla, el lettek égetve a beton padok fa elemei, de még a tűzrakó helyek termésköveit is szétbontották és azokat a kilátóból ledobálva komoly károkat okoztak. Ésszel nehéz felfogni, hogy egy pihenésre és kikapcsolódásra szánt helyen mi szükség van ilyesmire, de az önkormányzat azt reméli, hogy a kamerák elhelyezése visszatartó erővel hat majd az esetleges vandálokra, illetve a későbbiekben tetten érhetőek lesznek a rongálások.
forrás: Algyői Hírmondó
34 napirendi pontot tárgyalt 2025. február 20-án Algyő Nagyközség Képviselő-testülete.
Azokat a családokat várják a Bóbita Bölcsődébe április 28-án és 29-én, akik a 2025/26-ös nevelési évben bölcsődei szolgáltatást szeretnének igénybe venni. Délelőtt 9 és délután 3 óra között van mód a beiratkozásra a Tiszavirág utca 44. szám alatti intézményben.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztálya CS/I01/00657-5/2025. sz. határozata alapján Algyő Nagyközség közigazgatási területére 2025. március 31. – 2025. április 20-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el!
Ezúton értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy Algyő Nagyközség Önkormányzata megbízásából a Kastélykert utcán a kivitelező megkezdi az útfelújítási munkálatok következő szakaszát, ezért 2025. március 24-től teljes szélességben lezárásra kerül a Kastélykert utca a településkaputól a Téglás utcáig.
Teltház előtt játszotta Vörös Edit, Teremi Trixi, Szirtes Gábor és Csere László az Asszonykám adj egy kis kimenőt! című darabot. Az előadás egy operett betétekkel tűzdelt kabaréműsor volt, amellyel két felvonáson keresztül örvendeztették meg a közönséget.