× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Labdarúgás: játék és intelligencia együtt

|
2015. július 22. | Sport
Nyugat-európai körülmények között futballozhat, aki a lapunk által meghirdetett sportszerűségi versenyünk egyik győztesénél, Algyőn szeretne játszani. És ez értendő az infrastruktúra mellett a játékosok hozzáállására is.

Öröm Algyőre futballozni járni. A Sport utca 7. alatti levelezési címen található létesítmény minden igényt kielégít: pazar a centerpálya, mellette korszerű a műfüves, ha kell, közel a tornaterem, illetve a Borbála fürdő, vadonatúj elektromos eredményjelző áll a pálya végében, és a büfés mosolya is állandó. Nem véletlenül mondta a SZEOL NB III-as labdarúgócsapatának jelenlegi edzője, az Algyő egykori játékosa és szakvezetője, Tóth Ákos, hogy olyan, mintha egy holland vagy egy német kisvárosba csöppentünk volna.

És ne feledkezzünk el egy másik fontos dologról sem: ez pedig a sportszerűség. Lapunk a 2014–2015-ös bajnokságban a megyei I. és II. osztályú csapatoknak fair play-versenyt hirdetett, amelyet a megyeegyben az Algyő SK nyert meg. Azaz ha már futballozunk, akkor tegyük ezt a fentebb említett környezetben egy olyan csapat ellen, amely nem a testi és lelki fenyítés híve, hanem sokkal inkább játszani próbál.


– Nem sokszor állítottak ki, talán ha kétszer a pályafutásom alatt, és a lapok miatt sem igazán hagytam ki mérkőzéseket. Inkább a gólokat rúgtam, illetve fejeltem, mert az jobban ment. Talán ez érződik az én mentalitásomon is. Nem lehet más a célunk itt, Algyőn, mint a megyeegyben meghatározó felnőttcsapat, illetve egy jól működő utánpótlásműhely felépítése. Voltunk NB III-asok, láttuk, hogy mivel jár, és látjuk: sem a szakmai, sem a pénzügyi, sem a szurkolói háttér nem indokolja az osztályváltás lehetőségét. Örülünk a fair paly-díjnak, de üdvözítő lenne, ha a tabellán is egy kicsit előrébb végeznénk a következő idényben. Az szintén kiváló lenne, ha Szegeden működne legalább egy stabil NB II-es csapat, mert az motiválhatná a mi gyerekeinket is – nyilatkozta Takács Zoltán edző, aki bajai származású, az NB I-ben pedig több mint félszáz mérkőzésen szerepelt a Békéscsaba és a Szeged színeiben.

Jó példa áll az algyői fiatalok előtt. Ráadásul az ifjúsági alakulat dobogós volt a legutóbbi bajnokságban, azaz úgy néz ki, a tehetséggel sincs gond.


– Jó az alap, tehetségesek a gyerekek, de sajnos szűk a keret, a létszám, az alatta lévő korosztályok azonban már alakulnak. A kemény játékkal sosincs gond, de az alattomosságot nem kedvelem. A többség játszott már magasabb osztályban, így onnan komolyabb játékintelligenciát hozott. Nem vagyok hőzöngős típus, ahogy az edzőnk, Takács Zoli sem az. A bírók helyében én sem állnék pozitívan ahhoz a csapathoz, amelyik folyamatosan kommentálja az eseményeket, duruzsol a fülembe. Attól, hogy megszidom, nem biztos, hogy jót teszek a csapatomnak. Az ifiknek is fontos, hogy látják, a felnőttek tudnak viselkedni. Minden meccsünk előtt elmondom nekik, hogy ne foglalkozzanak a bírókkal, ne fecséreljék el az energiákat, mert nincs értelme, és annak sincs, hogy felhívjuk a hibákra a figyelmet – vélte a felnőttek csapatkapitánya, az ifik edzője, Podonyi Norbert, aki Hadár Attilától vette át a télen az ifi irányítását.

Lapunk sportszerűségi díját R. Tóth Gábor főszerkesztő adta át Takács Zoltán edzőnek, miközben a csapat félkört alkotott a mester egyetlen szavára.

Algyőn a játék és az intelligencia együtt jár.

Az utánpótlás rendszere

Az Algyő SK labdarúgó-szakosztályának utánpótlásában csupa aktív labdarúgó edzősködik: Podonyi Norbert az ifikkel, Pénzváltó Bence és Vellai Áron az U16-tal, Makra Zsolt a 7–13 évesekkel, Vellai az óvodásokkal is foglalkozik.

– Azért jó, hogy aktívak még mindannyian, mert fiatalok, ambiciózusak, tanulni vágynak, és meg tudják mutatni, amit kérnek a fiataloktól. Vannak 14 és 15 éves játékosaink, akik majd az U16-ban játszanak, de annyi labdarúgó nincs ebben a két csoportban, hogy külön korosztályként szerepeljenek. 2010-ben kezdtük el újra felépíteni az utánpótlást, és most látszik, hogy az ifik és a serdülők közötti három generáció hiányos. Jó néhány esztendő még kell, hogy teljesen kiépüljön a saját felmenő rendszerünk – mondta Takács Zoltán, a felnőttek edzője.
 

További hírek

Nagyon jó hangulatban zajlott az Algyői Könyvtár szervezésében megrendezésre került 2. "Kocsmakvíz" est a Szent Anna Teraszon. A nyertes csapatok a 'Csontdarálók' Nagy Sanyi kapitánnyal és a 'Tolni' csapat Boros Kriszta kapitánnyal. Szoros verseny volt az újonc 'Első helyezett' csapattal, akik a legjobb gyüttmönt csapat címet vihették haza.

2023. szeptember 29. | Kultúra Bővebben

Az Algyői Parlando Énekegyüttes felvételt nyert a Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktárba. Az együttes 22 éve ápolja és törekszik megőrizni a magyar operett hagyományait. Fellépéseikkel sokakkal megszerettették ezt a műfajt. A kulturális örökség szakkategóriába sorolt Parlando munkájának méltó elismerése ez.

2023. szeptember 28. | Kultúra Bővebben

A Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Köre és az Algyői Könyvtár irodalmi és grafika pályázatot hirdet „Amikor a toll kibicsaklik” címmel.

2023. szeptember 27. | Kultúra Bővebben

Az algyői Bóbita Bölcsőde harmadik hónapja nyújt szolgáltatást az újonnan átadott épületben, amely a Tiszavirág utca 44. szám alatt található. Az intézmény népszerű, betelt a 60 férőhely.

2023. szeptember 26. | Oktatás Bővebben

A tabella másodikja, az Algyő az edző váltó Balástya otthonában gyűjtötte be három pontot. Itt is vezetett az esélyesebb vendégcsapat, majd jött az egyenlítés, a meccs végén mégis az Algyő örülhetett, hiszen a 76. percben Csányi Ádám gólja eldöntötte a találkozó sorsát.

2023. szeptember 26. | Sport Bővebben

×