Befejeződött a 2020-ról, a pandémia miatt elhalasztott nyári olimpiai játékok, amelyen 205 nemzet, 11 090 sportolója vett részt, és 33 sportágban 339 érmet osztottak ki, 92 ország osztozott rajtuk.
Elsőként a japán zászlót vitték be a stadionba. Majd egy száz éve alapított színházi társulat énekelte el a japán Himnuszt. Következett a zászlók bevonulása, de a sportolók nélkül, majd utána jöttek az olimpia résztvevői, együtt.
Algyői szempontból külön öröm, hogy a magyar zászlót a K–1 1000 méteren olimpiai bajnoki címet szerző algyői Kopasz Bálint vihette a ceremónián.
„A világjárvány ellenére lenyűgözött a tokiói olimpia, és nemcsak azért, mert nekem itt sikerült valóra váltanom az álmom. A japán szervezők, önkéntesek minden nehézség ellenére kiváló házigazdák voltak, akiknek a segítőkészsége lenyűgözött. Előttük és minden magyar szurkoló előtt tisztelegve búcsúzunk a záróünnepségen, így külön megtiszteltetés, hogy én vihetem a csapat zászlaját” – idézte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja Kopaszt, aki kedden diadalmaskodott.
Algyő Nagyközség Önkormányzatnak kérésére a Gyeviép Nkft. munkatársai elkészítették az új bölcsődéhez szánt parkoló részt. Az épülettel szemben, az iskola vonalában mintegy 90 méter hosszan szórt útpadkát alakítottak ki.
Az Algyő Foltvarrók Köre augusztus 26-án, szombaton ellátogatott a Magyar Foltvarró Céh által szervezett Országos Foltvarró Fesztiválra, Budapestre a Kultúrszövőgyárba.
Napjainkban meglehetősen gyorsan kézhez kaphatunk bestseller könyveket a saját anyanyelvünkön. Ez olyan természetessé vált, hogy bele sem gondolunk, hogy egy viszonylag frissen megírt, több száz oldalas idegen nyelvű regény hogyan kerülhet az éjjeliszekrényünkre magyarul. A fordítás rejtelmeiről Illés Róbert, algyői műfordítóval beszélgettünk.
A szabadstrand területén új kikapcsolódási és sportolási lehetőség nyílt az oda érkezők számára. 936.000 forint kivitelezés összegből kialakításra került ott egy új strandkézilabda pálya.
Füzesy István és az ALTE idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tisza-Parti Partyt, amely nyolcadik alkalommal is nagy sikert aratott. Ezúttal a búcsú hétvégéjén várták a szabadstrandra a kikapcsolódni vágyókat.