Október végén két különleges foglalkozáson vehettünk részt. Az első alkalommal a Szegedi Móravárosi iskola pedagógusai és középiskolásai voltak iskolánkban. 4 fős csapatokban 8 állomást jártunk körbe. A második alkalommal egy ópusztaszeri kiránduláson megismerkedhettünk a pályázatban résztvevő másik iskola diákjaival is.
Mesemondó versenyt rendeztek az algyői alsó tagozatos tanulóknak. Október 24-én az alsó tagozatos tanulók a mesék birodalmában tettek kalandos utazást. Mindenki az egyéniségéhez illő mesével tért vissza. A versenyen igazi gyöngyszemeket adtak elő.
Algyő Nagyközség Önkormányzata, valamint a szülők támogatásával, 15 diákunk a Hebertsfeldeni Általános Iskola tanulóival együtt egy hetet tölthetett el Ausztriában.
Az algyői Szivárvány Óvoda 2013–2014. évi nevelési évre vonatkozó munkatervét az intézmény vezetője, Ozsváth Lászlóné tárta a képviselők elé. A dokumentum összeállításához – ahogy azt a jogszabály is előírja – kikérte a fenntartó, az óvodaszék, a szülői szervezet véleményét is
Sikeresen zárult a 2013. év júliusától szeptemberig tartó ingyenes angol nyelvű képzés Algyőn. Az Arany Angol Nyelviskola és az Algyő Nagyközség Önkormányzat által szervezett TÁMOP-2.1.2/12-1-2012-0001 idegen nyelvű kompetencia képzésen 11 algyői lakos vett részt és vizsgázott sikeresen.
2012 szeptemberében az AGRYA – Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége elindította a Virtuális Falu Program elnevezésű projectjét. A program résztvevői az ország minden pontjáról, különböző tevékenységi körökből érkező fiatalok. A 30 főből álló csoport 1 éven keresztül képzéseken vett részt, kutatómunkát végzett, amelyet egy országos konferencia zárt 2013. október 11-én Fiatalok Vidéken címmel.
A hagyománnyá vált közlekedésbiztonsági hét az idei évben is megrendezésre került a Szivárvány Óvodában. Október 14-17 között minden a közlekedésről és a biztonságról szólt.
A rendkívül nagy igény miatt az Algyői Könyvtárban kihelyezett nyelvtanfolyamokat tart a szegedi Katedra Nyelviskola, a következő nyelvekből és szinteken: angol kezdő, angol haladó (nyelvvizsgára felkészítés), illetve német kezdő.
A Nemzeti Tehetségprogram által kiírt pályázaton óvodánk “Fütyül a rigó” címmel sikeres pályamunkát (a pályázat kódja: NTP-OTM-MPA-12-039) küldött be az óvodai tehetségsegítő programok, erdei óvodai programok támogatására. A pályázatban elnyert összeg: 1.165.000 Ft.
Az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola bekapcsolódott a SzeReTeD projektbe. Mit is jelent ez a mozaikszó? Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium.
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolának Akkreditált Kiváló Tehetségpont oklevelet adományozott. A 3 évre szóló minősítést az intézmény eddigi példaértékű tevékenységei alapján kapta.
2013. szeptember 24-én szerveztük meg a bölcsődénk első játszócsoportos foglalkozását. A meleg, őszi napon 12 anyuka és kisgyermeke érkezett hozzánk. A bemutatkozás közben már megkezdődött a játékok felfedezése, boldog birtokbavétele. Vendégül hívtuk Jani Ivett gyógytornászt, aki a lúdtalp kialakulásáról, illetve segítő tornájáról adta át ismereteit...
A hagyományokat folytatva 2010 őszétől kezdődően újraindult a számítógépes oktatás az Algyői Könyvtárban. A tanfolyamaink célja, hogy a számítógép kezelését megkönnyítse, illetve kedvet csináljon a használatához. Az egyes csoportok 8 fővel indulnak, mivel kisebb csoportokban könnyebben és gyorsabban megy a tanulás.
Algyő Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja a 2014. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a településen állandó lakóhellyel rendelkező, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőoktatási hallgatók, illetve felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánók számára, a 2013/2014. tanév második és a 2014/2015. tanév első félévére vonatkozóan.
Nevelési évünk első és egyik legjelentősebb hagyományőrző ünnepe a szüreti mulatság, melyet a Kompetencia alapú óvodai programcsomag és a Montessori szellemű óvodai nevelés tükrében valósítottuk meg.