× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Gazdaságfejlesztő fórum Algyőn

|
2015. április 30. | Gazdaság
„Önkormányzatbarát vállalkozás, vállalkozásbarát önkormányzat” szlogennel rendeztek gazdaságfejlesztő fórumot Algyőn. A „JURA” Ipari Parkban tartott megbeszélésen a fejlesztési lehetőségekről, az önkormányzati szerepvállalásról, illetve a pénzügyi lehetőségekről tájékozódhattak a településen működő cégek képviselői.

A rendezvényt Dr. Füzesy István a Térségi Klaszterek Szövetségének elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy a rendezvény célja egy olyan aktív gazdaságélénkítő program kidolgozása, mely hosszú távon segítséget jelenthet a településen működő vállalkozásoknak. Ehhez – véleménye szerint – nagyban hozzájárulhatnak a vállalkozások is, a párbeszéd elindításával. A visszajelzések fontosságának hangsúlyozásaként kérte megjelent vezetőket, hogy a kiosztott kérdőívek kitöltésével segítsék a közös munka elindulását.

Molnár Áron Algyő Nagyközség polgármestere türelmet kért a megjelentektől. Az önkormányzat részéről elindult egy felmérés a településen működő vállalkozásokról, melynek segítségével az elmúlt évekhez mérten sokkal hatékonyabban tudják majd elérni őket. Sok esetben az információhiány okozta a legnagyobb bajt – mondta.

Az önkormányzati szerepek változása miatt, manapság már elvárható, hogy az önkormányzat cégszerűen, erőteljes manager szemlélettel működjön. Nincs ez, máskén Algyőn sem. Ehhez azonban elengedhetetlen az együttműködés, a párbeszéd kialakulása, erősítése. Első lépésként egymás céljainak, terveinek megismerését emelte ki a polgármester.

Algyőn, az országosan is elismert Ipari Park és az Önkormányzat együttműködése hatékony, viszont a további célok elérésének érdekében fontos a közös érdekek további egyeztetése. Az önkormányzat célja az ipari park bővítése, új befektetők illetve vállalkozások bevonásával. A rendezvény szlogenjére utalva a polgármester elmondta, hogy a vállalkozásokat támogató programok, ezen belül is legfőképpen a munkahelyteremtő támogatás a nyári hónapokra várható.

Továbbiakban a polgármester tájékoztatta a megjelenteket a 2015-ös évre tervezett beruházásokról, és kérte a cégvezetőket, hogy lehetőségeik szerint vegyenek részt ezek megvalósításában, ezzel is növelve az algyői cégek szerepvállalását.

Olyan fejlesztéseket szeretnénk ösztönözni, támogatni melyek a megvalósítás után nem többlet költséggel járnak, hanem kiadáscsökkentők – mondta. Példaként említette a település közintézményeire telepített napelemeket, melyek használatával jelentősen csökkentek a villamos energia számlák.

A gazdaságot élénkítő pénzügyi lehetőségekről Jász Péter a Partiscum Takarék ügyvezetője tájékoztatta a résztvevőket. Az általuk nyújtott szolgáltatások minőségének javításához nagyban hozzájárul a szövetkezeti hitelintézeti integráció, melynek segítségével immáron „kettős védelmet” tudnak biztosítani a befektetésekre. A klasszikus hitel termékek mellet hallhattak a megjelentek azokról a lehetőségekről is, melyekkel célzottan a vállalkozások fejlesztését támogatja a takarékszövetkezet. A szolgáltatások ősztől internetes felületen is elérhetőek lesznek, addig pedig minden kedves érdeklődő ügyfelet várnak az algyői kirendeltségen.

A beszédek után a jelenlévők kérdéseire válaszoltak a meghívott előadók. Ormay Tamás a rendezvény házigazdája, a JURA Ipari Park képviseletében, vitaindító kérdésében arra volt kíváncsi, hogy az önkormányzat milyen lépéseket tervez a vállalkozások terheinek csökkentése érdekében?

Molnár Áron polgármester a kérdésre válaszolva elmondta, hogy az iparűzési adó csökkentése abban az esetben lenne lehetséges, ha oly módon bővülne az adót fizető cégek köre, hogy az összbevétel jelentősen nem változna. Ehhez természetesen új vállalkozások megnyerése szükséges, melyhez a jelenlévők segítségét is kérte.

A program zárásaként a polgármester kérte, hogy a cégek konkrét ötletekkel, javaslatokkal álljanak elő, aktívan vegyenek részt a gazdaságfejlesztő program kidolgozásában. Ezzel is hangsúlyozva a párbeszéd fontosságát.
 

További hírek

2023. augusztusában a Horgásztavak üzemeltetését a Gyeviép Nkft. vette át. A vízmennyiség és a környezet javítása érdekében akkor jelentős munkálatok indultak meg, amelyet vízügyi és halgazdálkodási szakemberek segítettek.

2024. március 28. | Önkormányzat Bővebben

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztálya CS-I01/00954-2/2024. sz. határozata alapján Algyő Nagyközség közigazgatási területére 2024. március 30. – 2024. április 19-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el!

2024. március 27. | Gazdaság Bővebben

A Magyar Vöröskereszt "Tedd a jót!" algyői alapszervezete húsvéti csomagosztást szervezett 2024. március 26-án. Az előre elkészített adományokkal 20 családnak tették szebbé az ünnepét, hiszen vannak, akik nehezen engedhetik meg maguknak a húsvéti finomságokat.

2024. március 27. | Napjaink Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete nem támogatja az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola vezetője és a Szegedi Tankerületi Központ intézményi átszervezési törekvését.

2024. március 27. | Önkormányzat Bővebben

A Bartók Béla utcai és a Piac téri játszóterek új elemmel bővültek a gyerekek nagy örömére. Mind a két helyen drótkötélpályát alakított ki és épített meg a Gyeviép Nkft. A fejlesztésre 3,5 millió forintot költött Algyő Nagyközség Önkormányzata.

2024. március 26. | Önkormányzat Bővebben

×