Algyő Nagyközség Önkormányzata Ösztöndíj Pályázatot hirdet azon hallgatóknak, akik a pályázati felhívás közzétételének időpontját megelőző legalább két évben algyői bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek és a diploma megszerzése érdekében felsőfokú oktatási intézményben, nappali vagy levelező tagozaton, önköltséges vagy államilag finanszírozott képzésben tanulmányokat folytatnak, és az elbírálást megelőző félévben az igazolt tanulmányi átlaguk elérte a 4,2-es átlagot, és a pályázat beadásakor 27 évesnél fiatalabbak.
A pályázat célja, hogy támogatást biztosítson a Fehér Ignác Tanulmányi Ösztöndíj segítségével a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező, tehetséges algyői tanulóknak.
A hagyományos tanulmányi átlag megállapítása az oktatási intézmény által igazolt hagyományos tanulmányi átlag eredménye és a teljesített kreditek összege alapján történik.
Első évfolyamos hallgatók esetén ösztöndíj az első tanév első félévének lezárása után állapítható meg.
Az ösztöndíj iránti pályázathoz mellékelni kell:
A beérkezett pályázatok a beérkezés sorrendjében kerülnek elbírálásra.
Az ösztöndíj odaítélése egy tanulmányi félévre történik. Az ösztöndíj a pályázó kérelme alapján a pályázatban megjelölt, a pályázó nevére szóló bankszámlára történő utalással, kivételes esetben postai úton folyósítható.
A szeptember 1. – január 31. napja közötti 5 hónapra megállapított ösztöndíj, illetve a február 1. – június 30. napja közötti 5 hónapra megállapított ösztöndíj egyösszegben kerül kifizetésre.
A pályázat benyújtási határideje: 2025. július 31. (csütörtök) 12 óra.
A pályázat benyújtása történhet személyesen az Igazgatási és Szociális csoportnál ügyfélszolgálati időben, hétfő-kedd-csütörtök 8:00-15:00 óráig, szerda 08:00-17:00 óráig és péntek 8:00-12:00 óráig, postai úton: Algyő Nagyközség Önkormányzata 6750 Algyő, Kastélykert u. 40., vagy ügyfélkapun keresztül (Algyői Polgármesteri Hivatal KRID: 406123125)
A pályázattal kapcsolatos bővebb információ kérhető: Volford Beáta szociális ügyintéző ( volford.beata@algyo.hu ), tel.: +36 62 517517 / 927-es mellék
Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő testületének 19/2023. (X.27.) önkormányzati rendelete a Fehér Ignác Tanulmányi Ösztöndíjról: https://or.njt.hu/eli/v01/726973/r/2023/19
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megbízásából a Szerocor Konzorcium földi kémiai szúnyoggyérítést végez Algyő Nagyközség belterületén.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy Algyő Nagyközség Önkormányzatának megrendelésére a Kosárfonó utcán járdafelújítást végzünk. A felújítási munkálatok 2025. július 7-én kezdődnek meg. A befejezés előre láthatólag 2025. október 31.
Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2025. július 1. napján, kedden az Algyői Polgármesteri Hivatal zárva tart. Az ügyfélfogadás ezen a napon szünetel.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Búvár u. 9. fsz. 5. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2025. augusztus 1-től és az Algyő, Búvár u. 9. I. em. 1. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2025. szeptember 1-től.
A TOP PLUSZ-1.2.1-21-CS1-2022-00026 azonosítószámú „Élhető települések” projekt keretében megvalósult eseményről