Telefonos ügyeletet tart az Algyő Egyesített Szociális Intézmény az ünnepek alatt is, ám a lakosságot arra kérik, csak krízishelyzetben keressék őket karácsony és újév idején. A két ünnep között szintén működik az intézmény, a megszokott nyitva tartással.
Közeledik a karácsony, erre pedig már készül az AESZI is. Az intézmény életében jelentős változásokat nem hoz az idei adventi időszak. Mint azt Jankovicsné Veres Katalin elmondta, úgy készülnek és az a céljuk, hogy minden szolgáltatásukat biztosítani tudják az ünnepek alatt. A bölcsőde december 23-ig üzemel, majd a téli szünetet követően nyit újra, azaz a korábbi években megszokottak szerint zajlik az élet.
A többi ellátás folyamatos az AESZI-nél, csak a két hosszú hétvége alatt tartanak szünetet, de a két ünnep között az intézmény által nyújtott ellátások, azaz a szociális étkeztetés, a nappali ellátás, a házi segítségnyújtás, a család-és gyermekjóléti szolgálat és a védőnői szolgálat is a megszokott rendben működik.
„Ha nem is teljes létszámmal, de üzemelünk majd, biztosítani tudjuk a szolgáltatásokat. Akárcsak tavasszal, egy központi telefonszámon folyamatosan, az ünnepnapok alatt is elérhetőek leszünk, de ezúttal is azt kérjük a lakosságtól, hogy csak krízishelyzet esetén telefonáljanak” – mondta az AESZI vezetője.
Kitért rá, a munkájuk és lehetőségeik persze sokban függenek attól, a kormány milyen intézkedéseket hoz addig, és miként tudnak majd ezekhez alkalmazkodni.
„A tavaszi időszakhoz képest, amikor a minisztériumok adtak iránymutatást azt illetően, az ellátások tekintetében mit hogyan kell megszervezni, most szabadabb kezet kaptak az intézményvezetők, meglátjuk, így marad-e. Ennek persze az az előnye, hogy minden településen az intézmények a valós lakossági igényekhez tudják igazítani feladatellátásukat” – fejtette ki Jankovicsné Veres Katalin.
Hozzátette, rendezvényeik elmaradnak, ám az önkormányzattal együttműködve a 75 éven felüliek karácsonyi csomagjának eljuttatásában segítenek, akárcsak a nagycsaládosok számára felajánlott adományok eljuttatásában. Igaz, sokaknak hiányozhat az ünnepélyes keret, ezeket jövőre szeretnék pótolni.
Tájékoztatom a kedves lakosságot, hogy 2025.05.17. napján, szombaton a Polgármesteri Hivatal zárva tart.
Algyőn egyre többen pattannak nyeregbe vagy rollereznek munkába, iskolába, ügyeket intézni vagy épp kikapcsolódni. A kerékpározás nemcsak gyors és gazdaságos, de javítja a közérzetet, csökkenti a stresszt, és hozzájárul egy élhetőbb községhez is.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Társaságunk, az MVM Démász Áramhálózati Kft. a közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, az alábbi időszakokban és területeken. Ezen időszakokban a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.
Algyő Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet Algyő, Kosárfonó utca 16/7. számú lakásingatlan és Algyő, Kosárfonó utca 16/10. számú kedvezményes használatára az alábbi feltételekkel.
Szemléletformáló programelemként 2025.04.26-án sok fantasztikus, kézzel készített műalkotás született a gyerekek kezei alatt, különféle újrahasznosított anyagokból – csomagolófólia, pisztáciahéj, borosdugó, fém doboz, karton és még sok más "kincsből"!